2020. okt 21.

Mesét hallgatni öröm, de mondani még jobb!

írta: Zsótér Boglárka
Mesét hallgatni öröm, de mondani még jobb!

Köszönjük, Kengyel-Virág Veronikának a mai cikket! Betekintést nyújt az Olvasó számára abba a csodába, ahogyan ők élték meg a Népmes Napját, néhány képzéssel a hátuk mögött, amelyeket a Pompás Napok csapata szervezett. 

Pompás élmény mesét hallgatni, olvasni, de azt hiszem a legpompásabb mondani.

Egy kistelepülés könyvtárában dolgozom, ahol a Népmese napját már tavaly is megünnepeltük, úgy hogy a település általános iskolájának alsós osztályai eljöttek a könyvtárba, egy-egy közös meseélményre. Akkor még csak „érzésből” meséltem, és a nagyobbaknak, például 4. osztályosoknak nem is mertem, mert azt gondoltam, már nagyok hozzá. Az akkori élmények felbátorítottak, kedvet csináltak a mesemondáshoz, ugyanakkor láttam, hogy ez egy végtelen tanulási, fejlődési folyamat.

A Pompás Napok képzései közül online a viselettel kapcsolatban, személyesen pedig az augusztusi, ócsai – a Népmese napjához kapcsolódó - alkalmakon vettem részt. Ott rengeteg megerősítést és gyakorlati útmutatást kaptam, az élményen túl.

Ezekkel feltarisznyázva indultam el az idei meseünnep útján. Sokat olvasva, tanulgatva a témáról kicsit kevésnek is éreztem magam, de mégis nagyon érdekelt a végeredmény.

A vírushelyzet ellenére vendégül láthattam az osztályokat a könyvtárban, nagyon szigorúan egyeztetve és betartva az iskola által alkalmazott szabályokat.

10665667_370528236458107_1979968563598535539_n.jpg

1.osztálytól 4. osztályos csapatig jöttek a gyerekek, ezúttal a nagyobbaknak is mesemondást választottam. Az ócsai képzésen bemutatott Az Aranypálca című mesét tanultam meg, és a „pompás lányok” által megmutatott eszközöket pl. koronákat, aranypálcát, aranylevelet készítettem el. Mindvégig figyelve arra, hogy ezek csak eszközök, amik a mesét kell, hogy segítsék. (Bár némelyik korona olyan szép és csillogó, hogy könnyen elcsábultam a díszítgetés irányába.)

A Könyvtárban lakik egy félénk mesemadár. Ő szokta a könyvtáros fülébe súgni a szebbnél szebb meséket. Most is így történt, csak a mesét nem tudta befejezni, mert megijedt egy zajtól és berepült a Könyvtárba. De a könyvtáros szintén félénk, és egyedül nem mert a mesemadár nyomába eredni. Az osztályt várta minden nap, hogy segítsenek átkelni a Könyvtár folyosóján, ami időközben sűrű sötét erdővé változott, krepp-papír – fal - és maszkoló szalag találkozása nyomán. Így aztán együtt kúsztunk, másztunk gyerekek, könyvtáros, tanítónéni óvatosan, nehogy a zajokkal tovább ijesszük a mesemadarat, vagy ami még rosszabb, a sűrű, sötét erdőből nehogy ránk törjön egy boszorkány, vagy más efféle gonosz szerzet.

 122002962_1251940005187005_3848513865980322254_n.jpg

Bent a Könyvtárban aztán megtaláltuk a mesemadarunkat, mesés, ébresztő mondókával felébresztettük, és befejezte a mesét, amit aztán közösen el is játszottunk. Gyönyörködtünk az égen járó égitestek kútba vetülő fényében, hajóztunk tengeren, ettünk tündérkendőről, varázsoltunk tavat, mezőt, palotát köpönyeggel, sőt együtt masíroztunk az aranypálcából kivarázsolt huszárokkal és bakákkal. Végül szerencsésen megmentettük az ellenségtől az öreg király országát, és mi magunk is részt vehettünk a hét országra szóló lakodalom utolsó estéjének mulatozásában.

Az egy hét alatt ötször repített a mesemadár a képzelet hátán. Minden csoport előtt izgultam, minden kelléket szép sorban készítettem elő, hogy segítsen, ha a szövegben elakadok. Segített. Minden csoportnál volt váratlan, egyedi esemény, történés, ami miatt mindig más volt ugyanaz a mese. És mindig hatalmas élmény. Kicsikkel és szerencsére játszani még nem elfelejtett nagyobbakkal.

Könyvtárosként, édesanyaként, az olvasóvá nevelést fontosnak tartó emberként egyaránt egyszerű, de szívig hatoló élménnyel lettem gazdagabb az utolsó csoport egyik gyermekének mondatától:

-tudjatok_gyerekek_hogy_ki_sugja_a_fulembe_mindig_a_meseket_a_konyvtarban_-az_anyukad_hangzott_a_valasz_azonnal_es_gondolkodas_nelkul_ami_azota_es_azt_hiszem_orokke_a_fulemben_cseng.jpg

 

Köszönöm a Pompás Lányoknak, hogy bátorságot és jó adag muníciót kaptam tőlük! Mert ha jól figyel valaki, a mesét szívében hazaviheti!

 

Aki nem hiszi, járjon utána! :)

 

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

Szólj hozzá

könyvtár könyvtáros népmese benedek elek mesemondás népmese napja magyar népmese napja élménypedagógia élőszavas mesemondás