Örmény mesemondók nyomán:

Hajdanában élt egy király. Volt három fia. A király vénségére elvesztette szeme világát. Bármint igyekeztek is az orvosok, hogy visszaadják a király látását, minden hasztalan volt. Akkor a király magához hívatta legidősebb fiát, s így szólt hozzá:

- El kell menned, hogy megszerezd nekem a vakság elleni orvosságot.

- Hová, merre menjek, apám?

- Eredj oda, abba az országba, melynek földjét még nem tapodta ló patája. Annak az országnak még a földje is meggyógyíthatja a szememet.

A legidősebb királyfi bement az istállóba, fogta a lovát, felült rá és elindult. Ment hat hónapon át, míg végül egy kietlen, kopár vidékre került, ahol egy forrás volt, és afölött egy kiszáradt fa állott.

- Nesze neked! - szólt a királyfi. - Itt áll a fa a bővizű forrásnál, és ki van száradva! Nincs itt még árnyék sem, ahol kialhatnám magam.

Így szólt, leborította a fát köpenyével, s az árnyékában lefeküdt aludni.

Amikor felébredt, látja, hogy a fa kirügyezett, s akkora almák csüngnek rajta, hogy mindegyik egy fontot nyomott. Ezeket az almákat leszedte, belerakta átalvetőjébe, a forrásból meg néhány kulacs vizet merített, s így szólt magában: "Elviszem ezeket apámnak, bizonyos, hogy ezen a vidéken nem járt még senki ember fia." Azzal indult vissza, hazafelé.

Mikor a királynak jelentették, hogy megérkezett a fia, így szólt nehéz sóhajtással:

- Nincsen semmi értelme: üres kézzel ment el, üres kézzel is jött haza.

- Fiam, milyen vidékig jutottál el? - kérdezte a király, mikor a fia megjelent előtte.

- Apám, én eljutottam addig a helyig, ahova még a te őseid lába sem lépett.

- Mégis, hol voltál?

- Sokáig mentem, míg csak el nem értem egy forráshoz...

- Ismerem - vágott a szavába atyja -, felette áll egy kiszáradt fa. Te megháltál alatta, a fa kirügyezett s elborították az almák.

- Így volt, atyám.

- Voltam ott - szólt az apa -, reggel mentem oda teát inni, estére meg már visszatértem. Így tehát nem gyógyítod meg a szememet.

A király előhívatta középső fiát, s annak parancsolta, hogy induljon el.

- Atyám, hát én hová menjek, ha még a bátyám is semmi nélkül jött vissza?

- Nem, neked is el kell menned - erősködött az apa.

Felült hát lovára a középső fiú, vitt az útra ennivalót s elindult. Hat hónap múltán elérkezett ahhoz a forráshoz, ahol járt a bátyja. Ő még ment tovább három hónapig, és elérkezett egy dombhoz, melynek a teteje be volt borítva borostyánnal, topázzal, gyémánttal és másféle drágakövekkel.

"Ha az atyám járt volna valaha ezen a vidéken, akkor a kincseskamránk tele lenne ezekkel a drágakövekkel" - gondolta magában a fiú, és megtömve átalvetője mindkét zsákját ezekkel a kövekkel, hazaindult.

Mikor jelentették a királynak, hogy megérkezett a fia, így szólt nehéz sóhajjal az apa:

- Nincsen semmi értelme, mert ez is üres kézzel jött vissza.

- Atyám - mondja a középső fiú -, megfordultam én most olyan vidéken, hogy még az őseid hetedik nemzedéke sem jutott el addig soha. Eljutottam én egy dombig.

- Elég, ne folytasd, ismerem. Hoztál drágaköveket: gyémántot, topázt, borostyánt. Nem úgy van? Mutasd az átalvetődet.

Mikor eléhozták az átalvetőt és kibontották, nem volt abban üvegcserepeken kívül semmi sem.

- Eredj csak, gyermekem, hívd ide a legkisebb fiamat.

- Menj el most te - mondta a király a legkisebb fiának, mikor megjelent előtte.

- Atyám - szólt a legkisebb fiú -, nagyon fiatal vagyok én még, sehol sem jártam még, hogyan találhatnék én orvosságot a bajodra?

De mikor az apa csak erősködött, a fiú bosszankodva kiment, és lefeküdt a medence szélén aludni.

Álmában kérdik tőle:

- Mit alszol itt?

- Látod, apám követeli, hogy menjek vaksága elleni orvosságért, mikor én még az utat sem tudom.

- Semmiség, eridj s mondd meg apádnak: "Add ide a gyűrűdet, szablyádat és lovadat, elmegyek s megszerzem, ami kell."

Amint felébredt a legifjabb királyfi, mindjárt futott az atyjához:

- Atyám, add ide lovadat, gyűrűdet és szablyádat, és én megszerzem neked, amit csak kívánsz.

Az apa megörült, és megcsókolta a fiát:

- Tudom, bátor fiacskám, te megszerzed nekem, ami kell.

Reggel az apa odaadta fiának a szablyát, gyűrűt és parancsolta, hogy a lovát is adják neki. Útnak indult a legkisebb királyfi. Délre odaért a forráshoz, ott megebédelt, estére pedig eljutott a dombig.

Amikor továbbment, látja, hogy van egy nap az égen, meg van egy másik nap a földön. "Miféle országba jutottam én?" - kérdezi magától, s folytatta útját.

Nemsokára megpillantott egy tollacskát, leszállt a lóról, a tollat felvette, és sapkájába tűzte.

- Dobd el, fiú, azt a tollat! - mondja neki a ló.

- És miért?

- Sok bajod lesz miatta.

- Ugyan már, miféle bajt hozhatna rám egy toll?

A ló háromszor megismételte szavait, de a királyfi nem hallgatott rá. Akkor így szólt a ló:

- Nos, a vétek száradjon a te lelkeden.

Tovább haladtak, és a királyfi valamilyen királynak az országába jutott. Hírül adták a királynak, hogy jön egy ifjú; egyik nap az égen, másik a fiú sapkáján.

- Hívjátok ide azt a fiút.

Amint előállt a királyfi, kérdi tőle a király:

- Ki vagy te?

- Idegen földről való vagyok én, eljöttem megnézni ezt a vidéket.

- Hát az a nap mi ott a sapkádon?

- Á, semmi, csak egy tollacska, találtam az úton.

- Add nekem.

Mikor a királyfi neki adta a tollacskát, a király majdhogy eszét nem vesztette örömében.

- Köszönöm, testvér, most már mehetsz - mondotta és a tollat a falra tűzte.

Attól kezdve a király egy pillanatig sem vette le szemét a falról. Bárki fordult is hozzá valamilyen ügyben, senkit sem fogadott.

- Nincs időm - mondogatta.

Egyszer egy öreg anyónak ellopták a csirkéjét: panasszal ment a királyhoz.

- Eredj, jó asszony, nincs most nekem időm ilyesmire.

Az öregasszony látta, hogy a király le nem veszi szemét a tollról, így szólt hozzá:

- Lám csak, mennyire bámulod te azt a tollat, hát még akkor mi lenne veled, ha meglátnád azt a madarat, amelyik ezt a tollat elhullajtotta?

Erre megfordult a király és kérdezi:

- Kedves anyókám, ki tudná nekem megszerezni ezt a madarat?

- Az tudná megszerezni, aki megtalálta a tollat.

Nosza, hívatja a király a jövevény királyfit! Az meg is jelent, meghajolt hétszer, és megállt a király előtt.

- Jó fiú, én azért hívattalak téged, hogy indulj el, és szerezd meg azt a madarat, amelyik ezt a tollat elhullajtotta.

- Királyom, hol találom meg én azt, hiszen idegen vagyok, s először járok ezen a vidéken.

- Meg kell szerezned, mert ha nem, lenyakaztatlak!

A királyfi fejét búnak eresztve, könnyes szemmel tért haza szállására. A ló, amint meglátta, megszólalt:

- Úgy kell neked! Látod, mondtam: ne vedd fel a tollat, bajt hoz rád. De te nem hajlottál szavamra. De ez még nem minden. Lesz ez rosszabbul is!

- Édes lovam, segíts ki a bajból.

- Jól van no, ne búsulj, feküdj le aludni, majd reggel kisegítelek én téged ebből a veszedelemből.

A királyfi reggelig a szemét sem hunyta le. Alig pitymallott, felkelt, felnyergelte lovát, evett valamit, s útnak eredt.

- Hová vigyen most az utunk, drága lovam?

- Engedd el a kantárszárat, majd én tudom, hova menjünk.

Ki tudja mennyi ideig ment a királyfi. De egyszer, mikor egy erdőhöz érkeztek, kérdezi a ló:

- Tudod, miféle erdő ez?

- Nem, honnan tudnám én azt?

- Ez a Verana-erdő - mondja a ló. - Szállj le, engem kantározz le, és engedd lazára a nyereghevederemet. Látod azt a platánt ott az erdőben?

- Látom.

- Az alatt a platán alatt van egy márványmedence. Menj oda, a medence mellett kaparj magadnak egy gödröt, és bújj meg benne. Minden pénteken odamegy fürödni a szűz Huri-Pari. Ma éppen péntek van, ma eljön, tollait leveti, leteszi őket a medence szélére, és meztelenül bemegy a medencébe. Mikor megfürdött, kijön és öltözködni kezd. Jól vigyázz, ne moccanj, de ha már tollait felölti és rendezgeti, nyújtsd ki a kezed, és jó erősen kapd el a két lábát. Amikor megfogtad, hozd ide hozzám.

Minden úgy történt, ahogy a ló megmondta. Odarepült a madár, megfürdött, és amikor már a tollait rendezgette, a királyfi elkapta lábánál fogva.

- Szép fiú, engedj el, különben bajod lesz - mondta a madár.

- Drága madárkám - felelt a királyfi -, az életemet adom nevedért és lábadért. Még fiatal vagyok, s ha most téged elengedlek, a király levágatja a fejemet.

- Hát ezt még megbánod! Én olyan helyre viszlek, ahonnan többé nem térsz vissza.

A királyfi fogta a madarat, visszatért vele lovához, felült rá, és ment a királyhoz. A király elvette a madarat, megköszönte, és a királyfit üres kézzel útjára engedte.

A királyfi szállására tért. A király meg a madarat aranykalitkába zárta, és felakasztotta a falra. A madár egyetlen hangot sem hallatott, s ez nagyon gyötörte a királyt. Kérte, könyörgött a madárnak, hogy énekeljen, szerette volna tudni, milyen a hangja. Nagy sokára megszólalt a madár:

- Dűljön össze a házad, király! Én gyönyörű szép szűz vagyok, de olyan szép, hogy ha keresni akarnál, ilyent nem találnál kelettől nyugatig. Szerezd meg nekem azt, amit kívánok, akkor levetem tollaim, királynő leszek, s téged minden ember irigyelni fog.

- Szólj, drága madár, mit kívánsz?

- Akarom, hogy hozd ide nekem a szolgálómat, aki a vörös sárkánynál van a fekete meg a fehér tenger között. Parancsold, hogy hozzák ide, és én akkor a feleséged leszek.

- Ki tudná őt elhozni?

- Az, aki engem elhozott, elhozza a szolgálómat is.

A király mindjárt szalajtott is a királyfiért. Az pedig szomorúan megjelent a király előtt, s ahogy illik, meghajolt.

- Azért hívattalak ide, hogy menj el, és hozd el nekem azt a leányt, aki a vörös sárkánynál van a fekete és a fehér tenger között.

- Királyom - felelte a királyfi -, ahhoz, hogy elhozzam a leányt, át kellene kelni a tengeren, és megverekedni a sárkányokkal, hogyan tegyem meg ezt?

- Megmondtam, hogy hozd el! Ha nem szerzed meg, leüttetem a fejed!

A királyfi ismét könnyes szemmel tért meg szállására.

- Hát te miért sírsz? - kérdi a ló.

- Hogyne sírnék, drága lovam, mikor a király, szakadjon rá a ház, nekem esett, és azt akarja, hogy hozzam el a leányt, aki a vörös sárkánynál van a fekete és a fehér tenger között.

- Jól van, no, ne szomorkodj. Jó az isten, majd megsegít. Feküdj le és aludj.

De bizony a királyfi nem sokat aludt ezen az éjszakán. Alig pirkadt az ég alja, felkelt, s úgy, mint az első alkalommal, evett, felült lovára, s megkérdezte tőle:

- Hová, merre vegyük utunk?

- Ereszd el a kantárszárat, én már tudom, hova menjünk.

Midőn elértek a tengerhez, azt mondja a ló:

- Íme, ez a fekete tenger. Te tudod, hogyan lehet ezen átkelni?

- Nem, kedves lovam, nem tudom.

- Akkor ide fülelj. Apád szablyája, ami oldaladon lóg, villámból készült. Húzd ki hüvelyéből, markolatát emeld a homlokodhoz, élét pedig fordítsd a tenger felé, akkor megnyílik előtted az út. Amint átérsz a túlsó partra, ott látsz egy barlangot, s a tetején vékonyka füstcsíkot. Állj a barlang szája elé és mondd: "Sárkány, gyere ki, verekedni fogunk." Az meg visszafelel: "Gyere be, előbb eszünk." Te ne menj be. Ha háromszor mondod: "Sárkány, gyere ki", kijön. Akkor vágj hozzá a szablyáddal, és lerepül a feje, és a föld alá süllyed. Te meg menj be a barlangba, fogd kézen a lányt, ültesd a nyergedbe, és ismét fordítsd szablyád élét a víz felé: az út megnyílik előtted, s elviszed a lányt a királynak.

Úgy is csinált a királyfi mindent, ahogy a ló kioktatta, és a leányt a király elé vitte.

A király nagyon megköszönte a fiúnak, amit tett, de megint csak nem ajándékozta meg semmivel, hanem üres kézzel bocsátotta el.

Azután így szólt a madárhoz:

- Itt van, kedvesem, a leány, akit te akartál. Most vesd le tollaidat.

- Azt hiszed, hogy ez minden? - felelt a madár. - Te talán nem is tudod, hogy ha levetem tollaimat, és te meglátsz engem, menten meghalsz a gyönyörűségtől.

- Mitévő legyek hát most? - kérdi a király.

- Ezt: a vörös tengerben él negyven kanca. Fogd el őket, fürödjél meg a tejükben, hogy te is Huri-Pari légy, és akkor élhetünk együtt. Akkor a gyermekeink is Huri-Parik lesznek.

- De ki fogja el nekem a kancákat?

- Az, aki elfogott engem, és elhozta szolgálómat.

A király újfent a királyfiért küldött.

- Azért hívattalak - mondja a fiúnak, mikor megjelent előtte -, hogy szerezd meg nekem a vörös tengerből a negyven kancát.

A királyfi ellenkezni próbált, s azt mondta, hogy ez nagyon nehéz, meg hogy ő egyedül nem tud elfogni negyven kancát. De a király megfenyegette, hogy leütteti a fejét. Mikor aztán könnyes szemmel szállására tért a fiú, azt mondta neki a lova:

- Jól van, ne ess kétségbe, neked nem lesz semmi bajod, de én, lehet, hogy a rövidebbet húzom. Eredj, mondd meg a királynak, hogy küldjön a tenger partjára negyven bála gyapjút, negyven bála nemezt és negyven bála bőrt.

A királyfi ezt jelentette a királynak, aki mindjárt kiadta parancsba, hogy másnap korán reggel küldjenek a vörös tenger partjára gyapjút, nemezt és bőrt. Mindjárt utána a királyfi is elindult a tengerhez. Azt mondja a ló az úton:

- Királyfi, a tengerben nem negyven, hanem csak harminckilenc kanca van. Közülük egy az én anyám, harmincnyolc pedig a nővérem. Én voltam köztük az egyetlen fiúgyermek, de összevesztem anyámmal, úgy kerültem apád kezébe. Harminc esztendeje múlott, hogy elváltam tőlük. Anyám megfenyegetett, hogy ha valamikor a keze közé kerülök, széttép cafatokra. Amint odaérünk a partra, én lefekszem. Te letakarsz majd először gyapjúval, utána nemezzel, végül bőrrel. Amint ezt elvégezted, a közelben valahol elrejtőzöl. Akkor én könnyedén fölnyerítek, mire a tengerben háborgás keletkezik, de te ne ijedj meg. Hamarosan megjelenik majd anyám és a nővéreim. Anyám odaszalad hozzám, a nővéreim megállnak távolabb, s ott fognak sírni. Amikor hozzám ér anyám, először a bőrt szaggatja le rólam, te meg se mukkanj; utána a nemezt tépi le rólam, te csak hallgass: s amire a gyapjú felét leszedi rólam, addigra elfárad és elnyújtózik. Akkor szaladj oda, tedd a kengyelbe a lábad, és ugorj fel rá. De jól vigyázz, keményen tartsd magad: mert anyám nekibőszül, és felrepül az egekbe, hogy téged elemésszen. Te meg akkor csússz a hasa alá. Ő erre leveti magát, hogy téged ledobjon magáról, de te ismét kapaszkodj fel a hátára. Amikor a nyeregbe ülsz, húzz rá jól a hasára a korbáccsal, úgy, hogy a csecséből csepegjen az anyatej. Azután mondd ezt: "Én a gazdád vagyok", ő engedelmessé válik, s attól kezdve oda megy, ahova te akarod. Őutána mennek majd nővéreim is.

A királyfi pontosan követte a ló tanácsát, elfogta a kancákat, és elhajtotta őket a király országába.

Pari, a madár azt mondta a királynak:

- Parancsold, hogy fejjék meg őket, és fürödj meg a tejükben.

- De ki fogja őket megfejni?

- Természetesen az, aki ide hajtotta.

Megint csak a királyfiért szalajtottak. Mondja neki a lova:

- Királyfi, engem vigyél magaddal. Mielőtt nekifognál a fejésnek, köss cérnát a gyűrűdre, és engedd le az üstbe, az üstre pedig tedd rá a szablyádat keresztbe. Mikor ezt megtetted, egyenként vezesd elő a kancákat, úgy fejd meg őket, s mikor ezzel végeztél, fürödj meg a tejben, vedd ki belőle a gyűrűdet, töröld meg, húzd az ujjadra, a szablyádat meg kösd a derekadra, s úgy menj a királyért. Mondd, hogy minden készen, menjen fürödni. Amint a király belép az üstbe, a tej felforr, és a királyból csak egy kis gömb marad. Ezt a kis gömböt a ruháddal együtt lökd a kútba, öltözz fel a király ruhájába, és foglald el a trónját.

Mikor a királyfi mindezt véghezvitte, a madár azonnal észrevette a király pusztulását. Leszórta magáról tollait, szépséges leánnyá változott, megölelte a királyfit, és azt mondta neki:

- Mindezt teérted tettem. Most te vagy a király, én a királyné.

A nép mit sem tudott arról, ami történt. Pár hónap múltán a királyfi atyjára emlékezett, és könny szökött a szemébe.

- Mi oka van, hogy sírsz, nem szégyelled magad? Ágrólszakadt ember voltál: király lett belőled, ilyen gyönyörű szép feleséged van, és te sírsz?

- Királyném, eszembe jutott apám. Elvesztette a szeme világát, engem küldött orvosságért, s én eljöttem, király lett belőlem, s bizton ülök a trónon. Nem tudom, él-e még jó atyám? Reá emlékeztem, s úgy fáj most nekem!

Ezekre a szavakra elnevette magát a királyné, megölelte férjét, és így szólt:

- Apád megvakult, mert tíz esztendeig hajszolt engem, s nem tudott megfogni. Ha meglátom őt, megvágom egy ujjam, bekenem véremmel a szemét, s mindjárt látni fog. Kelj fel, elmegyünk apádhoz.

A királyfi összehívatta a népet, megvendégelte, és azt mondta nekik:

- Válasszatok magatoknak más királyt, mert én elmegyek más országba, lehet, hogy vissza se térek.

A nép választott másik királyt, s trónra ültette. A királyfi a feleségével együtt köszönetet mondott a népnek, egyszerű ruhát öltöttek, vettek magukhoz útravalót, harminckilenc kancát, s útnak indultak.

A királyfi a legidősebb kancán utazott, a királyné meg a királyfi lovára ült. A nép is hálálkodott nekik, és elkísérte őket egy napi járóföldre.

Amikor apja országába érkeztek, azt mondja a királyfi egy pásztornak:

- Eridj, üdvözöld a királyt, mondd, hogy fia megérkezett.

Mikor a pásztor ezt hírül adta a királynak, azt kérdezte tőle:

- És még ki jött vele?

- Negyven égszínkék ló, és egy szépséges asszony.

- Hálistennek! - kiáltott fel a király, s örömében a pásztornak egy mérő aranyat adott.

Amikor hazaért a fiú, kezet csókolt apjának, s az apa is megcsókolta fiát. A királyfi felesége megvágta egyik ujját, vérével megkente a király szemét, aki ettől visszanyerte látását. A király homlokon csókolta menyét, koronáját pedig a fia fejére tette.

- Mától kezdve te leszel a király, feleséged pedig a királyné - mondta nekik.

Ők elérték céljukat, érjétek el ti is a magatokét.

Az égből lehullott három alma: egy a mesélőé, egy a hallgatóé, egy meg azé, aki megfogadja.

Forrás: Hegyi Imre válogatta és fordította, Elvarázsolt madarak - örmény népmesék

Madarak és fák napjára ajánljuk!

Az összeállításban népmeséket, találós kérdéseket, népi játékokat, mondókákat, népköltést, népdalokat találsz. Célunk volt olyan gyűjteményt létrehozni, amelyben eddig kevésbé ismert elemek is vannak. A Madarak és fák napját május 10-én ünnepeljük, de reményeink szerint ezt a kiadványt nemcsak e nap alkalmából használod majd, hanem a tanévben segítségedre lesz.
Irány a webshop az elektronikus kiadványért!

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.