2021. okt 12.

Pompás Óvoda lett a Debreceni Református Kollégium Óvodája

írta: Zsótér Boglárka
Pompás Óvoda lett a Debreceni Református Kollégium Óvodája

Örömmel visszük hírét, hogy a Debreceni Református Kollégium Óvodája elfogadta és szeptember végétől büszkén viseli a Pompás Óvoda címet. Két Pompás Nagykövet, Viki és Kriszti is ebben az óvodában dolgozik, valamint az óvoda teljes kollektívája elkötelezett a népmesék és a Pompás Napok módszertana iránt. 

img-3124.jpg

Lássuk, mit is vallanak magukról az ott dolgozók és az intézmény vezetője, Feketéné Kavisánszki Györgyi.

Ismerjük meg a Debreceni Református Kollégium Óvodáját

Az ősi Debreceni Református Kollégium legkisebb és legfiatalabb intézménye vagyunk. Réges-régen, huszonhárom évvel ezelőtt, 1998. szeptember elsején kezdte meg református óvodánk az első nevelési évét. Már indulásának pillanatában körül lengte valami olyasféle biztonságot sugalló, derűt éreztető, külső nyugalmat kínáló megfoghatatlan érzés, amely az itt dolgozóknak és az ide járóknak is a „jó nekünk itt lenni” élményét adta.

Öt, vegyes életkorú óvodai csoportunkba összesen 130 kisgyermek jár, az ő nevelésüket, gondozásukat óvodapedagógusok, dajkák látják el. A Gyertyaláng, Százszorszép, Palánta, Hajnalcsillag, és a Szivárvány csoportjainkban a nevelői, pedagógiai szakmai munkánkat az Óvodai Nevelés Játékkal, Mesével Keresztyén Szellemben Pedagógiai Program alapján végezzük naponként.

Hisszük és valljuk, hogy a gyermekek és egymás megbecsülése, tisztelete a jóindulatú segítőkészség példája a legnagyobb hatású nevelési módszer, célunk az Isten-és emberszeretetre nevelés. Szándékunk, hogy óvodánk vonzó otthona legyen a benne megvalósuló keresztyén életnek. Fontos számunkra, hogy gyermekeink az óvodáskor végére kapják meg mindazokat az élményeket, melyek tartós hatásokkal kötik őket az anyanyelvhez, a szülőföldhöz és református egyházunk közösségéhez.

Hisszük és valljuk, hogy óvoda nem létezhet mesemondás, mesehallgatás nélkül, hiszen ezek a gyermek belső világának tartópillérei. Az óvodában, ami az eleven szóbeliség terepe, és ahol a szeretetteljes bánásmódhoz a beszédes légkör is hozzátartozik, a gyakran mondogatott mesék, a kedves hangulatú versek, az eljátszott dallamos mondókák, a mesejátszás és bábjáték élménye kiemelt helyet foglalnak el mindennapi életünkben.

 excited_for_fall.png

Örülünk, hogy a Pompás Napok csapatával egymásra találhattunk, és képzéseik, szakmai tanácsolásuk által még színesebb mese-módszertani palettát ismerhettünk meg. Isten éltesse és áldja meseőrző, mesemondó lelkesedésüket még sok-sok esztendőn át!

Pompás Nagykövetünk gondolatai a Pompás Óvoda cím kapcsán

Köszönjük Virányiné Trapp Krisztinának, hogy megosztotta velünk gondolatait és leírta, miként inspiráljuk őket a mesés munkájukban!

A Debreceni Református Kollégium Óvodájából 2018 - ban három óvodapedagógus útra kelt, hogy elvégezze a Pompás Napok játékkal mesével elnevezésű képzést. Ez a képzés meghatározó lett számunkra a további években is. Olyan bátorítást és módszertani segítséget kaptunk, hogy 2019 – ben elindítottuk Meseműhelyünket. Élőszavas mesemondással és tárgyalkotással hoztuk a gyerekekhez közelebb a népmeséket. A középpontban a népmese, népi játék, népzene és a néphagyomány elemeinek ötvözése áll. Számunkra az egylényegű kultúra, a népmese komplex feldolgozását jelenti.

” Egy olyan szövet, melynek sűrű szövésében, minden szál a mese mondanivalójáról beszél.”

A népmeséket az évszakok és az ünnepkörök köré rendeztük. Pompás nagykövetként fontos számunkra a népmese felfedezése és a mesehallgatás örömének átadása! Célunk a mesék megtartó erejének tovább örökítése a következő generációk számára. A szívből mondott mesemondás, az élő szó varázslatosan hat a gyerekekre! A mesében lévő csoda a lelkükben születik meg.  Olyan lelki táplálékokat adhatunk útra valónak, ahol az igazság, hűség, bölcsesség és kitartás mindig jutalommal jár.

A pandémiás időszakban sem engedtük el a népmeséket! Online formában találkozhattak velük óvodásaink többféle formában pl: tárgyjátékos bábozással, élőszavas mesemondással, vagy saját készítésű ppt formájában.

Ez év szeptemberében a népmese napjához kapcsolódva készítettük el Meseösvényünket. Minden munkatárs szerepet vállalt a megvalósításában. A közös gondolkodásnak és a szorgalmas műhelymunkáknak köszönhetően, egy pompás napon vehettek részt gyermekeink. A meseösvénnyel egy régóta dédelgetett álmunkat valósítottuk meg! Egy igazi virágos mesekapun keresztül juthattunk be a mesei birodalomba egy mondókával: „Kicsi kút, mese kút, kinccsel teli csoda kút. Se alja, se teteje, se hátulja, se eleje, se kiút, se beút, de aki jó, oda jut!” Így léptünk rá az ösvényre, ahol énekekkel, mondókákkal, különböző vidám feladatokkal göngyölítettük fel közösen a mese fonalát. Az udvaros bácsink öreg királynak öltözve várta a gyerekeket. A kiskirályfi (a csoport legidősebb kisfiúja) innen indult szerencsét próbálni a segítőivel, hogy a végén megtalálja és feleségül vehesse a világ legszebb királykisasszonyát. Próbákat állt ki, segített mikor arra került a sor, akár egy öleléssel vagy egy falat pogácsával, egy korty vízzel, vagy akár a két keze munkájával. Szerencsés volt, hogy a segítői mindig vele tartottak, így megtalálta a boldogságát!

Minden gyermek mesehős kártyát vihetett haza, azzal az élménnyel, hogy a mese mindenkié! Terveinkben szerepel egy családi meseösvény megvalósítása a későbbiekben, hogy a szülők se maradjanak ki ebből a Pompás élményből.

Büszkék vagyunk rá, hogy az országban másodikként megkaphattuk a Pompás Óvoda címet! Még sok-sok népmese vár bennünket, hogy a mese varázserejét megmutathassuk!

Keresztyén óvodapedagógusként mi ezt a lelki ajándékot kaptuk.

„Aszerint, hogy ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.”

                                                                          1.Péter 4,10.

Köszönet és hála

Köszönjük Pompás Nagyköveteinknek, Telepóczkiné Gyivicsán Viktóriának és Virányiné Trapp Krisztinának, hogy évek óta számíthatunk rájuk a Pompás Napok csapatában. Köszönjük a Debreceni Kollégium Óvodájának, hogy csatlakozott a Pompás Ovik sorába, és kívánunk Nekik sok-sok mesés évet!

 img-3119.jpg

 

Aki nem hiszi, járjon utána!

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szólj hozzá

mese népmese debreceni óvoda Debreceni Református Kollégium Óvoda pompás módszertan pompás óvoda pompás ovi mindennapi mese