Újra mesélte: Kormos Rebeka

Az idők kezdetén, amikor az emberiség még nagyon fiatal volt, élt egyszer egy asszony, Manza és a férje, Zenzéli. Gyermekeikkel együtt egy apró falucskában éltek. Zenzéli nagyon ügyes ember volt, amolyan tehetséges forma, merthogy fából házakat tudott építeni, használati tárgyakat készített és ezeket mind gyönyörűen díszítette is. Családja igen jól megélt ebből, s miközben ő így eltartotta a családot, Manza a gyerekeket nevelte. Egy este, amikor a tűz köré gyűltek, a gyerekek mesét kértek.
Mesét?
Manza férjére nézett, a férje vissza rá, nem tudtak egyetlen mesét sem. Ez a dolog aztán estéről estére követte egymást, a gyerekek mind csak egyre kérlelték a szülőket, hogy: „Mondjatok nekünk mesét!  Mesét, mesét, mondjatok nekünk mesét!”

No, hát az asszony fölszedelőzködött, férjére hagyta a gyermekeket, s úgy döntött, hogy elmegy, megkeresi a meséket. Ment, mendegélt a poros úton, s egyszer csak azt látja, hogy nagy sebesen a nyúl szalad vele szemben.

- Kedves nyúl, állj meg, kérlek, állj meg, tudnál nekem segíteni? Meséket keresek. Te tudsz mesét?

A nyúl igen idegesforma állat volt, toporgott, s azt mondta:

- Mesét, mesét, hogyne tudnék mesét! Tudok én százat is, ezret is. Hej, de nem érek rá.

S azzal elrohant.

Manza egy ideig nézett utána, s arra gondolt, hogy tudvalevő, a nyúl hazudós, úgyhogy biztos, nem is tud egy mesét sem. Segíteni sem akart. Nincs mit tenni, tovább kellett menni.
Ahogy ment, szembe jött vele a pávián. A pávián bundájába pedig apró, pici kölykei kapaszkodtak. Manza úgy gondolta, a pávián is anya, majd ő segíteni fog.

- Kedves pávián, tudnál nekem mesét mondani?

- Hogy mesét, hát, hogy mondhatnék én neked mesét? Nem érek rá, a kölykeimmel kell foglalkoznom.

S azzal tovább haladt. Manza nem tehetett mást, ment ő is a maga útján, míg egyszer csak a távolban egy hatalmas, lomha állat jelent meg. Szép komótosan haladt. Az elefánt volt az.

- Elefánt, kérlek, tudnál nekem mesét mondani?

- Ó, én szívesen segítenék, de nem tudok sajnos egy mesét sem. De van egy barátom, a sas, aki nagyon sok mindent látott már ezen a világon. Ő biztosan fog neked segíteni. Na, eredj csak a tenger partjáig, s ott várd be a sast!

Manza megköszönte az elefánt kedvességét, s ment, ment, ment hosszan a tenger irányába. Ahogy kiért a homokos fövenyre, csak ámult-bámult, még sosem járt itt. Várt. Nemsokára valahol a láthatáron megjelent a sas. Hatalmas szárnycsapásokkal közeledett, s láthatóan erősen kémlelte a vizet. Egyszer csak hopp, villámsebesen lecsapott a vízre, s már föl is kapta a zsákmányát, egy halacskát. Már majdnem elrepült, amikor Manza rákiáltott:

- Jaj, sas, kérlek, kedves sas, az elefánt küldött!  Tudnál nekem mesét mondani? – kiáltott utána.

A sas pedig úgy meglepődött ezen az emberi hangon, hogy zavarában kiejtette zsákmányát a karmai közül. Leszállt a földre Manza elé, és szúrós tekintettel végig mérte az asszonyt.

- Mesét? Mesét azt nem tudok.

Manza tudta, hogy mi a baj, egyből bocsánatkérőleg fordult a sashoz:

-Tudom, elejtetted miattam a zsákmányod. Bocsáss meg érte!

Mivel bocsánatkérése szívből jött, ezért a sas megenyhült.

- No, ahogy mondtam, mesét azt nem tudok, de várd meg itt a tenger partján a teknőst. Ahogy én ismerem az egek világát, ő pont úgy ismeri a vizek világát. Ő biztosan fog neked segíteni.

Ezzel újra kinyitotta nagy szárnyait, s eltűnt a láthatáron.

Manza várt a tenger partján egy keveset, aztán várt a kevésnél egy kicsit többet, aztán még többet, míg lassan, a homokos fövenyen lépésről lépésre közeledett a teknős. A teknős még nem igazán találkozott emberrel, így sietett, bár Manza ezt nem így érzékelte. Mert ami a teknősnek sietés, az az embernek lassúság. Azért csak odaért Manza elé.

- Kedves teknős, a sas, aki a te barátod, ő mondta nekem, hogy várjalak meg, s neked tegyem föl a kérdésemet, hogy tudnál-e mesét mondani.

- Ö, ö, nem tudok, sajnos. Én nem tudok meséket. Gyere, kapaszkodj a páncélomba, majd a vizek alján, ott megtaláljuk a meséket! Semmi egyebet ne tegyél, csak végy egy nagy levegőt, s tartsd benn, amíg csak bírod!

Manzának nem sok ideje volt gondolkodni ezen, mert a teknős fordult is a víz felé, s lépésről lépésre egyre könnyebben haladt, úgyhogy utána kellett hogy lépjen, s kapja, fogja meg a páncélját, s a teknős már alá is merült. Manza tartotta a levegőt, ameddig csak bírta, de jaj, már nem bírta tovább, s akkor kinyitotta száját. Nagy csoda volt, mert tudott lélegezni a víz alatt. Hát ezen sem volt ideje sokat elmélkedni, Máris leértek a víz legaljára, mintha egy másik világ lett volna, pont a fenti párja. Házakkal, emberekkel, akik gyönyörű, színes ruhákban jöttek-mentek a víz alatti kis falu utcáin. Manza csak ámult-bámult, de a teknős csak haladt-haladt a maga komótos módján.  Manza követte őt. Egyenesen a király s a királynő elé vitte Manzát a teknős. Manza szépen köszönt. A királynőnek már az első pillantásra nagyon megtetszett a fenti világból jött asszony. Manza elmondta, hogy miért jött. A királynő így szólt:

- Mi tudunk meséket, segítünk is neked.  

Ekkor a király összevonta a szemöldökét és megkérdezte, vajon mit adhat ez a fenti világból jött asszony nekik a mesékért cserébe.

- Hát mit adhatnék, mire lenne szükségetek?

- Nohát én sohasem jártam a fenti világban, úgyhogy szeretném meglátni, hogy milyen a fenti világ. Hozzál egy képet arról, hogy milyen a világ odafönn!

Nahát, Manza egyből elmosolyodott, mert a férje jutott eszébe, aki olyan szépen tudott rajzolni.
Megkérte a teknőst, vigye vissza a tengerpartig. Onnan egyből hazasietett és elmondta Zenzélinek, hogy merre járt, kikkel találkozott s mi lenne a feladat.
Zanzéli gyönyörű képet festett. Megfestette a kék eget, a szikrázó napsütést, a falut, ahogy ott a felnőttek tesznek-vesznek, a játszadozó gyermekeket, s még ahogy ott tettek-vettek, a ropogó tüzet is megfestette.
Ezzel a képpel Manza visszament a tenger partjára, ahol a teknős páncéljába kapaszkodhatott ismét alászállt vele a tenger mélységes mélyére. A királyipár ámulatba esve, szavukat feledve, egészen elcsodálkozva nézték a képet minden részletével együtt. Az ámulatból kicsit felocsúdtak a királynő egy kagylót nyújtott át Manzának s így szólt:

- Semmi egyebet ne tegyél, minthogy tedd a füledhez a kagylót, s kezdjél bele: Egyszer volt, hol nem volt…

Manza megköszönte az ajándékot, szívből búcsút intett a királyipárnak, s a teknős páncéljába kapaszkodva ismét a felszínre jött. A tenger partján a családja már várta, úgyhogy épp ahogy kiért a vízből, úgy kérlelték a gyermekei, hogy egyből bele kellett fogni a mesélésbe.

Füléhez emelte a kagylót, belehallgatott, s elkezdte: „Egyszer volt, hol nem volt…”

Ekkor a világ meséi közül, mind közül az elsőt, elmondta gyermekeinek, aztán gyermekei elmondták az ő gyermekeiknek, s azok további százaknak, százaknak, még százaknak.
Hát így lettek a mesék.
Nektek is csak azt kívánom, hogy tudjatok mesét kezdeni: „Egyszer volt, hol nem volt…”

Forrás: Kormos Rebeka, a Pompás Napok társalapítója a távoli, zulu népmesét így meséli. Pont úgy, ahogy Skywalker Payne, alaszkai mesemondótól hallotta.
A mese egy verziója magyar nyelven nyomtatásban is megjelent Zalka Csenge Virág, Mesemondók márpedig vannak című könyvében. (PONT Kiadó, Budapest, 2016.)

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.