Ahogy Boldizsár Ildikótól hallhattuk és olvashattuk:

Rozetta-köd és a mese örmény címe: anmahut’yun vard

Ez a történet réges-régen, Örményországban esett meg. Írva volt a régi tudós könyvekben, hogy van valahol egy kert, abban a kertben egy rózsabokor, az Anahakan rózsa, s ha ez a rózsabokor egyszer kivirágzik, virága halhatatlanná teszi a kert gazdáját.
A kert gazdája ki lett volna más, mint Örményország királya, aki nagyon, nagyon vigyázott erre a rózsabokorra, az ő bokrára. Minden tavasszal új kertészt fogadott, akinek egyetlen feladata volt a rózsabokrot ápolni, gondozni. A kertész ügyesen és figyelmesen látott munkához: felásta a rózsa körül a földet, trágyázta, kapálta, gyomlálta, irtotta a kártevőket, öntözte, ahogy kell… Eltelt a tavasz, eltelt a nyár, el az ősz és a tél, s újra tavasz lett… de nem történt semmi, egyáltalán semmi. Az Anahakan rózsabokor száraz és meddő maradt, egész Örményországban nem volt nála szárazabb rózsatő. A király, mint minden nagyúr, türelmetlen volt, ezért aztán, amikor eltelt az év, és rózsa nem hajtott ki, felmondott a kertészének: egyszerűen lefejeztette. Könnyű belátni, hogy az évek során nagyon kevés kertész maradt Örményországban, és még kevesebb, aki a királyi kertész címre pályázott volna.
Ekkor jelentkezett a királynál Sanvel: egy fiatal legény, nagyon fiatal, alig tizennyolc éves. Sanvel tele volt vágyakkal és álmokkal, elhatározta hát, hogy elmegy a királyhoz, és jelentkezik nála kertésznek.
– Mihez értesz, te gyerek? – kérdezte Sanvelt Örményország királya.
– Én semmihez, felséges királyom!
– Semmihez? Hát akkor hogyan akarsz te a kertészem lenni? Hányan fizettek már az életükkel, akik értették a dolgukat, te pedig még be is vallod, hogy nem értesz semmihez? Inkább úgy látom, meg akarsz halni, te semmirekellő!
– Felséges királyom, én nagyon fiatal vagyok; félek a haláltól, élni szeretnék, még sokáig. Ha felfogadsz a kertedbe, meglátod, mindent megteszek majd, hogy elkerüljem a többiek sorsát. Úgy fogok vigyázni a rózsádra, ahogyan még senki – felelte bátran Sanvel.
A királynak nem volt más választása, amúgy sem jelentkezett senki a kertjébe, felfogadta hát Sanvelt. Sanvel boldog volt, és munkához látott. Egészen másként dolgozott, mint a többi kertész: nem ásta-kapálta a rózsát: azért vannak a földigiliszták; nem trágyázta, mire való az anyaföld? Nem is locsolta, ott vannak felhők az égen, esik az eső éppen eleget; nem gyomlálta, még csak az kellett volna! Ehelyett mindennap leült a rózsabokor mellé, és beszélt hozzá halkan, gyengéden, simogatta leveleit, ringatókat, bölcsődalokat énekelt neki, talán még mesélt is… de olyan halkan, hogy azt bizony senki nem hallhatta, még én sem, higgyétek el!… És így telt el tavasz. Aztán eltelt a nyár, eltelt az ősz, a tél is, és újra tavasz lett. A határidő lejárta előtt a király megnézte a kertjét, megnézte benne az Anahakan rózsát, és látta, hogy az csak olyan száraz és meddő, mint azelőtt, egyetlen bimbó, hajtás sincsen rajta.
– Lám csak, Sanvel, én megmondtam, hogy semmirekellő vagy! Holnap vége a munkádnak, mehetsz te is… vége az életednek!
Sanvel rémülten és szomorúan ment a rózsabokorhoz, hogy befejezze aznapi munkáját. Leült mellé, énekelte neki a ringatókat, és elpanaszolta a bánatát:
– Látod, te rózsa, holnap engem kivégeznek! Mennyit beszéltem hozzád, mennyit énekeltem, meséltem neked… soha nem lesz senki, aki így fog törődni veled! Mi lesz veled, rózsa, nélkülem? Senki nem fog leülni melléd, senki nem fogja simogatni a leveleidet… Annyit tettem érted, kérlek, most te segíts rajtam! Mondd meg nekem, mi
bajod, mi fáj?
Ahogy elhangzott a bűvös kérdés, a rózsa gyökerei közül előmászott egy hernyó: rusnya, visszataszító, fekete hernyó. Sanvel el akarta kapni a hernyót, de odaröppent egy madár, és a csőrébe kapta; Sanvel meg akarta fogni a madarat, de ott hevert egy kígyó, és elfogta a madarat; Sanvel a kígyó után nyúlt, de lecsapott egy sasmadár, és elragadta a kígyót. Sanvel a sas után bámult, és ahogy visszafordult a rózsabokorhoz, látta, hogy éppen akkor hajtott ki rajta egy bimbó, egy friss, kicsike, törékeny bimbó.
Sanvel fölujjongott:
– Ó, rózsa, hát kihajtottál! Köszönöm, köszönöm, megmenekültem – sóhajtott hálásan. És ettől a hálás sóhajtól, ahogy a lehelete a bimbót érte, egyszerre kinyílott, kifeslett az Anahakan rózsa, szépségesen, pirosan, ragyogón, mint maga az élet.
Sanvel boldogan futott a királyhoz, elmondta neki, mi történt. A király rohant a rózsához, s látta, hogy Sanvel igazat beszélt.
– Derék legény vagy, Sanvel, de hiszen én mindig bíztam benned! Jól van, maradhatsz, te leszel az Anahakan rózsa vigyázója, te leszel a legfőbb kertész a kertemben.
Halhatatlan vagyok! – örvendezett a király.
Így is történt, és így teltek az évek. Egy nap azonban a király megbetegedett. Nagyon beteg volt: hívták az orvosokat, nem tudtak segíteni rajta; hívták a papokat, de azok csak imádkoztak fölötte, s a király egyre betegebb lett. Hívatta Sanvelt:
– Sanvel, mi történt? A régi tudós könyvek nem mondtak igazat! Az Anahakan rózsa nem teszi halhatatlanná a kert gazdáját! Én voltam a kert gazdája, s lám, nem vagyok halhatatlan…
– Felséges uram, bizony igazat mondtak a régi könyvek. A rózsa valóban halhatatlanná teszi gazdáját. Csak hát, uram, te soha nem voltál a kert gazdája… A kert azé, aki gondozza és ápolja, aki vigyáz rá. A birtok és a gazdagság mulandó, de az én törődésem és gyöngédségem bizony örökkévaló.
A király csak hallgatta, aztán sóhajtott egyet, és meghalt. Sanvel lefogta a szemét, és ment vissza a kertbe. Éppen leszállt az este. Szép, derűs este volt, a tiszta égen egyenként gyúltak ki a csillagok. Sanvel pedig, mit gondoltok, mit csinált? Valami olyat, amit még soha életében: lefeküdt a fűbe – talán éppen az Anahakan rózsa mellé –, és köszöntötte a csillagokat. Egyenként, külön köszönt minden egyes csillagnak… Volt ideje rá. Tudta, hogy bármennyi ideje van rá.

Forrás: Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi, Magvető, Budapest, 2016.
Az örmény mesét François Vallaeys mesemondó előadása alapján Horváth Adél fordította.

További mesék a Mesetárban.

Pompás Meseműhelyek

Ez a mese is egyike azoknak, amelyről beszélgetünk Online Meseműhelyünkben.
Online Meseműhely – felnőtteknek – minden hónap 3. csütörtök estéjén, 17:30-19:00 között.
Ez a fenti történet is szerepel majd sorozatunk márciusi alkalmán.
A műhely alkalmak célja a mesék rétegeinek, üzeneteinek és belső erőforrásokat mozgósító motívumainak felfedése.
Tarts velünk, ha szereted a népmeséket, vagy ha sok a kérdésed ezzel a műfajjal kapcsolatban.
Kiemelten ajánljuk ezt a műhelymunkát mindazoknak akik családi, baráti vagy gyermek társaságban szeretnének élőszóban mesélni, de kihívást jelent egy-egy szövegbe életet lehelni.
További részletek és éves tematika itt:
Jegy és 3 alkalmas bérlet a meseműhelyekre
 

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.