2022. már 19.

Mezővirágoztató játékfűzés a Pompás Napok módszertanával

írta: Zsótér Boglárka
Mezővirágoztató játékfűzés a Pompás Napok módszertanával

Orlik Ilona Pompás Mesés Nagykövetünk tavaly egy remek meghívásnak tett eleget, ahol a virágok köré szerveződött programba kapcsolódott be. Nagyon várjuk már a tavaszt és a jó időt, a virágokat, így hát most láttuk elérkezettnek az időt, hogy Ilona remek írását megosszuk Veletek. 

MEZŐVIRÁGOZTATÓ JÁTÉKFŰZÉS

A kunszentmártoni Szent Anna katolikus Óvoda és Epreskerti tagintézménye pedagógusai elkötelezett tisztelői és éltetői a néphagyománynak. Így nem csoda, hogy a Pompás Napok módszertana iránt is rendkívül nyitottak.
Smuta Zsoltné Marianna óvodavezető régi kedves ismerősöm, aki nagyon aktív, és különleges közösségi munkát végez. Példának okáért: több remek zenés színdarabot írt már, melyet a városka lelkes, amatőr színjátszói adtak elő. Pedagógusi hivatását pedig mesék írásával, verses kötettel, rajzoltató, mondókázós videókkal színesíti.
Marianna személyesen hívott meg, hogy az óvoda egész héten zajló, nyárhoz kötődő ünnepi programjában részt vegyek.
A nap, amelynek délelőttjén meséltem az apróságoknak, a virágok köré szerveződött, így az előzetes egyeztetésnél gyorsan-frissen én is bevállaltam egy ’Mezővirágoztató mese’ névre elkeresztelt foglalkozást. Az alapötletem az Erdőzöldítő, mezővirágoztató királykisasszony története lett volna, ám gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez a mese túl hosszú volna a nyári melegben a 3-6 éves korú óvodásoknak még úgy is, ha nagyon-nagyon lerövidítem, és úgy mesélem. Az érdeklődésüket fenntartani csak úgy láttam biztosítva, ha közben sokat mozgatom, mondókáztatom őket – ez pedig tökéletesen beleillik a Pompás Napok módszertanába.

Nem átallottam hát – a lényegi mondandót megtartva – mérték felett lerövidíteni Benedek Elek szépséges meséjét, majd azon kezdtem törni a fejem, hogy egy-egy ponton milyen ötlettel tehetem érdekessé, interaktívvá a mesélést.
Ehhez szolgált remek ötletekkel számomra a két héttel korábbi tárnoki egynapos Pompás képzés, ahol a JÁTÉKFŰZÉS rejtelmeibe avatott be minket Boglárka, az egyik Pompás alapító.

Mese, mese, mátka,
Pillangós madárka.
Ingó-bingó rózsa,
Gyere meseszóra!

A hívogatót követően – melyet egy kiszámolóból fogalmaztam át kedvemre - belefogtam a mesébe, amiből rövidesen megtudhattuk, hogy micsoda aranyhajú gyermekkel áldotta meg a jóisten az öreg királyt. Koshi csengő-bongó hangja érzékeltette a palotában támadt örömet és kacagást.

01_csengett-bongott_a_palota_a_kacagastol.jpg

Ám egykettőre lóra ültettem a hirtelen legénnyé cseperedett, későn született királyfit, így a Pompás képzésekről jól ismert „Hopa-cupa, hopp-hopp” kezdetű mondókával már útra is kelhettünk, hogy a királyfit egy darabon elkísérjük.

Kopp. kopp, kopp.
Adjon isten öregapám!

A történetben kulcsszerepet játszó vak koldus kunyhójába csak úgy léptünk be, hogy előtte együtt hangosan többször is kopogtattunk, majd miután bebocsájtást nyertünk, illendően köszöntünk. Az öregtől kapott varázspálcát is tisztelettel megköszöntük.

02_fujja_a_szel_a_fakat_letori_az_agat_reccs.jpg

Amikor pedig a melegtől eltikkadt királyfinak magától nem jutott eszébe, hogy a tarisznyájában lapuló pálcával varázsoljon egy lédús almát, akkor a gyerekekkel együtt ösztönző varázsmondókával emlékeztettük rá, hogy mit kellene tennie:

Áspis, kerekes,
Úti füves, leveles,
Bíbola, bíbola,
Pacs, pacs, pacs!, …

Mivel sikerrel jártunk, a szomjazó királyfi végre életre keltette a szomjoltó almát, és még egy szárnyas kocsi ötlete is felderengett benne, - amit persze a nagycsoportos fiúk segítségével együtt a levegőbe meg is rajzoltunk.

A mese számtalan pontján vontam be a gyerekeket a fentiekhez hasonló módon, mígnem a legvégén a lakodalom előkészítése is ránk hárult.

03_gyurjuk_a_lakodalmi_tesztat.jpg

Dolgos apró kezek fogták a képzeletbeli fakanalat és kavarták a finomabbnál finomabb étkeket, gyúrták, szaggatták és lapogatták a lángost, miközben a táncmulatság talpalávaló zenéje adta alánk a taktust.

A közösen töltött percek emlékeként a végén egy gyönyörű szárazvirág kompozíciót kaptam ajándékba.

04_ajandekba_kapott_csokor.jpg

A lerövidített meseszöveg ellenére is bő félórás lett a foglalkozás a számtalan, közbeépített ténykedés okán.

Játékfűzéshez remek ötletet adó videókat kínál a Pompás Napok YouTube csatornája.

Orlik Ilona
Pompás Mesés Nagykövet

 

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

Szólj hozzá

gyerek módszertan népi játékok élménypedagógia élményközpontú oktatás játékfűzés Pompás Napok népmese-foglalkozás erdőzöldítő mezővirágoztató