Hoppon maradt vőlegény - gyerekek kedvenc játéka
Mai bejegyzésünkben egy olyan népi játékot mutatunk be, amelyet kedves pedagógus kollégánk, Takácsné Oláh Mária osztott meg velünk. Mi még nem ismertük ezt a játékot, így reméljük, sok kollégának adunk új inspirációt vele a tanév kezdetéhez. :)
Mária elmesélte nekünk, hogy a gyerekek nagyon szeretik ezt a játékot, még a népdalverseny előtt is spontán játékba kezdtek (a bejegyzés képei ezen az alkalmon készültek). Úgy érezzük, ennél nem is kell több bizonyíték arra, hogy adunk lehetőséget a játékra, akkor az igenis meghozza a gyümölcsét. Sok-sok alternatívát mutathatunk, így biztosan nem fognak unatkozni a gyerekek. :)
A Hoppon maradt vőlegény című játék leírása a következő:
"Két csapatban kell játszani, úgy, hogy a fiúk egy fővel többen legyenek, mint a lányok. A lányok összebeszélnek egymás között, hogy ki legyen a "hoppon maradt vőlegény". Őt a játék folyamán senki sem fogadja el. Ezután felállnak egymással szemben két sorban. A fiúk sorából az egyik szélen álló kezdi: odamegy az egyik lányhoz, majd meghajol előtte. Ha a lány elfogadja, belekarol és odébb mennek, ők már csak figyelik a játékot. Ha nem fogadja el, kikosarazza (pl. tapsol egyet), a fiú visszaáll a helyére. Indul a következő legény és sorban valamennyi próbálkozik. Mindenki addig választ a még megmaradt lányok közül, amíg minden lányt el nem visz valaki: akinek a végén nem jut lány, ő lesz a hoppon maradt vőlegény! Ekkor a lányok nevetve rámutatnak és hangosan mondják neki: Hoppon maradt vőlegény!"
Ennek a játéknak játszható a fordítottja is: a Hoppon maradt menyasszony. Ebben az esetben a játék elején a fiúk beszélnek össze, és ők választanak
Hasonló témájú cikkeink:
Tavaszi játékfűzés az óvodában
Luca nap az óvodában és iskolában
Aki nem hiszi, járjon utána!
A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk.
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!
Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.
Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu
Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.