2017. okt 25.

Hogyan csináljunk kedvet a mesehallgatáshoz?

írta: Zsótér Boglárka
Hogyan csináljunk kedvet a mesehallgatáshoz?

Mai bejegyzésünk Náfrádi Anikó írása. Közös tapasztalatunk, hogy a szülők néha úgy érzik, a gyermekük (már) nem szeret mesét hallgatni, nem köti le a figyelmét. Mi lehet a baj? És hogyan hozhatjuk meg újra a kedvüket ezeknek a gyerekeknek a mesehallgatáshoz?  Anikótól ötleteket kapunk arra, hogy miként keltsük fel azokban a gyerekekben is a mesehallgatás iránti vágyat, akik részben vagy teljesen elveszítették belső képalkotói képességüket. Lássuk hát! :)

******************************************************

Náfrádi Anikó vagyok két kisiskolás gyermek édesanyja. A gyermekeim mellett megértettem, mennyire fontos szerepet töltenek be életünkben a mesék, ezért elemi kíváncsisággal és tanulási vággyal jelentkeztem Boldizsár Ildikó kétéves meseterapeuta-képzésére. 2016. januárjában megszereztem a Metamorphoses Meseterápiás Módszer® Alkotó-fejlesztő meseterapeuta címet. 2016. első félévében pedig a Hagyományok Háza Népmesemondó képzésén vettem részt. Jelenleg elsősorban óvodásoknak és kisiskolásoknak tartok meseterápiás foglalkozásokat, és célom, hogy minél többeket ismertethessek meg ezzel a csodálatos, hiánypótló módszerrel, amely megnyitja számunkra a mesék gazdag kincsestárát, és visszavezet az életenergiák megújuló forrásához, ezáltal segít egy harmonikusabb, boldogabb élet megteremtésében.

 

22497727_10155966901879448_226131794_n.jpg

Hogyan lesz élmény a mese?

 

Az alkotó-fejlesztő mesefoglalkozásokon az egyik legáltalánosabb tapasztalatom, hogy sok kisgyermeknek nehézséget okoz végighallgatni és igazán benne lenni egy mesében. Úgyis mondhatnám, hogy már nem tudnak mesét hallgatni. A szülők ezt leggyakrabban úgy fogalmazzák meg, hogy a gyerekük nem szeret mesét hallgatni.

Pedig ahogy Boldizsár Ildikó népmesekutató, meseterapeuta is vallja, az ember genetikailag kódolt történetéhséggel születik. Mit jelent ez? Azt, hogy már magzati kortól kezdve meséken, történeteken keresztül tanulunk meg mindent a minket körülvevő környezetről, az emberi működésről, a látható és láthatatlan világról. A kisbabánkhoz beszélni egészen pici korától fogva nem csak azért olyan fontos, hogy hallja a hangunkat, és hogy mélyüljön a kapcsolat közöttünk, de amiatt is, mert a kisgyermek az édesanya szavaiból, történeteiből, a sok-sok mondókából és dalocskából szerzi meg ismereteit az őt körülvevő világról.

22523638_10155966901884448_1789877558_n.jpg

 

Mitől veszíthetjük el mégis ezt a képességünket?

 

Mesét hallgatni akkor nem tud már egy gyermek, ha sérült a belső képalkotói képessége. Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a szöveget ne csak hallja, de valóban végig tudja követni, benne tudjon lenni a történetben. Ennek hiányában egy ponton elveszíti a mese fonalát és emiatt kalandozik el a figyelme. (Ami később magatartás- és tanulási zavarokhoz is vezethet.)

A belső képek látását akkor veszíti el egy gyermek, ha túl sok külső képpel találkozik. Melyek ezek? Főként a rajzfilmekből, televízióból és egyéb digitális eszközökből érkező készen kapott képek rombolják le a képzelet világát, hiszen a legyártott képek esetén nincs szükség a fantáziára, nem kell elképzelnie semmit. Ilyenkor a gyermek passzív befogadóvá válik.

Nagyon fontos tehát őrizni és támogatni a belső képalkotói képességet, amire nagyszerűek az életkoruknak megfelelő mondókák, találós kérdések, képzeletjátékok és természetesen az élőszavas mesemondás.

 

Mivel érhetjük el, hogy újra élmény legyen a mesehallgatás?

 

Azokat a gyerekeket, akik már nehezen hallgatnak mesét – akár azért mert elkalandozik a figyelmük, akár azért mert (látszólag) nem érdekli őket a mese – nagyon jól lehet támogatni bizonyos eszközökkel, hogy újra visszataláljanak a mesék világába.

Bár az imént arról szóltam, mennyire ártalmas a sok készen kapott kép, mégis az egyik ilyen mankó  az illusztrációk használata lehet, hiszen hídként szolgálhatnak a túl sok kép és a „csupasz” mese világa között.

Egy klasszikus, mindenki által ismert, és könnyen megvalósítható formája lehet ennek a diafilm. A diavetítés a mesén túl egy plusz élményt ad, hiszen a hétköznapi rutintól eltérő, különleges családi esemény tud lenni, ami már elég is ahhoz, hogy vonzóvá tegye a mesét a gyermek számára. A diafilmekkel ily módon átmenetet biztosítunk az animált rajzfilmek és a felolvasott mese között, hiszen csupán néhány, lassan váltakozó kép mentén kísérjük végig a történetet. Az így megteremtett varázslatos, meghitt hangulatban pedig gyerek legyen a talpán, aki nem ül mellénk mesét hallgatni!

22500760_10155966903244448_635606474_n.jpg

Ennek egy modernebb változata, és egy újabb lépés az élőszavas mesemondás (és mesehallgatás) felé a Kamishibai (papírszínház), amely már óvodákba, iskolákba is bevihető eszköz, és remek alternatívája lehet az olvasott mesének.

Ezzel a remek eszközzel nem csak izgalmasabbá tesszük a mesemondásunkat, de a gyerek sem marad egyedül a mesével. Hiszen a képek segítenek a gyermeknek abban, hogy ne teljesen magától kelljen a történetet „elképzelnie”, hanem kapaszkodóként ott vannak a mese egy-egy bekezdéséhez tartozó illusztrációk, amelyek mentén végigkövethető a cselekmény.

Van még egy jó hírem a mesemondó számára: ehhez sem kell kívülről megtanulni a mesét! Mindenkire gondoltak ugyanis a papírszínház alkotói: a képek hátoldalán szerepel a mese szövege, ahonnan bármikor puskázhatunk.

22497175_10155966904634448_1670864723_o.jpg

Számos remek, izgalmasan illusztrált Kamishibai kapható, amelyek bár nem olcsóak, de szerencsére egyre több gyermekkönyvtárból is kikölcsönözhetőek.

Aki pedig még ennél is kalandvágyóbb, saját kézzel készítheti el egyedi papírszínházát! Hiszen nem kell hozzá más csak néhány kartonpapír, rajzeszközök és saját képi világunkkal, illusztrációinkkal máris életre kelthetjük kedvenc népmesénket az egyedi papírszínházunk lapjain!

Bármelyik változatot választjuk is, egy biztos, a gyerekek imádni fogják! Aki nem hiszi, járjon utána, tapasztalatait pedig ossza meg velünk!

 

Anikóval találkozhattok minden hónap második hétfőjén a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban a Mesés Találkozások alkotó-fejlesztő foglalkozásokon.

További ajánlott cikkek a témában:

Mese mint rituálé 1.rész

Mese mint rituálé 2. rész

A mese varázsa kisgyermek és felnőtt korban

Mesemondás 3 lépésben

A mese túlmutat önmagán - Boldizsár Ildikó gondolatai

 

A Pompás Napok házhoz megy! Ha hívtok, megyünk! :

Csatlakozzatok NÉPMESE és NÉPI JÁTÉK csoportunkhoz a Facebookon!

*******************************POMPÁS NAPOK*********************************

 

Jövő szerdán is lesz BLOGSZERDA! :) Várunk vissza!

 

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

 

 

 

Szólj hozzá

gyerek mese gyerekek óvoda óvodás önfegyelem mesélés népmese önkontroll önuralom mesemondás élménypedagógia kisikolás