2020. feb 05.

A mesék helye az életünkben

írta: Kormos Rebeka
A mesék helye az életünkben

Van aki üres kézzel érkezik, de szavaiból kirajzolódik a világ, az élet, a jóság, és az igazság, ezek mellett a gonosz is ezer arcával megmutatkozik. Erről szól egy perzsa történet, amit Kreil Meinda oldalán olvastunk, és Üres kézzel címmel felkerült Mesetárunkba is.
A meseterapeuta és életveztési tanácsadó a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület tagjaként is tevékenykedik. 

Az egyesület háttérműködsét segítem egy operatív csapat tagjaként. Szerettem volna szolgálatot tenni hálából azért, amit a meséktől kaptam, és a közösség, ami a meseterapeutákból formálódik, szintén fontos számomra, jó üzenete van, hogy nem csak mi kapcsolódunk a mesékhez és másokat kapcsolunk hozzájuk, hanem mi magunk is a mesék szervező ereje által vagyunk együtt és segítjük egymást.

Melindával sok a közös gondolkodásunkban, így született mai vendégírásunk az ő tollából.

Fogadjátok szeretettel Kreil Melinda írását:

img_3537.JPG

A történetek átszövik az emberi élet minden pillanatát. Történetek vesznek körül mindannyiunkat a születésünk pillanatától. Azokból tudjuk meg, hova érkeztünk, mihez alkalmazkodjunk. Történetekből ismerjük meg a világot, a múltat, a csalándunkat és mi magunk is a történeteinken keresztül tudunk a legkönnyebben megmutatkozni.

A népmesék pedig olyan történetek, amelyek egy kipróbált és évszázadokon és közösségek során át hitelesített formában hagyományozzák ránk mindazt a magukba sűrített tudást, amik segítenek nekünk élni, változni, megküzdeni, útnak indulni, próbákat kiállni, célokat megvalósítani és a világhoz kapcsolódni.

De vajon hogy kapcsolódhatunk mi magunk ezekhez a mesékhez? Hát, úgy, hogy van ,aki elmeséli nekünk. Mert a mesék addig élnek és működnek érvényes iránymutatóként, ha nem szövegként pihennek könyvek lapjain, hanem életre kelnek és átadják őket. Minden élethelyzethez a megfelelő mesét, a megfelelő időben.

Éppen emiatt nagyon kedvesek nekem azok a történetek, amik magáról a meséről és a mesemodókról szólnak, arról, hogy milyen mértékű és mennyiféle hatással vannak az életünkre a történetek. És arról, mekkora a felelőssége annak, aki ezekkel a történetekkel megismertet bennünket. Alakítanak, formálnak bennünket, és a jó időben hallott, és nekünk szóló mesék fordulópontot jelenthetnek, egy életen át elkísérnek és forrásként, életrendező elvként szolgálnak.

img_2197.JPG

A mesékkel, amennyiben azt megfelelően adjuk át, úgy, hogy a beléjük kódolt tudás hozzáférhetővé válljon a hallgató számára, mintát adunk, méghozzá olyan mintát, ami követésre késztet és jó iránytűként mutatja az utat. A lelkünk pedig rezonál erre az útmutatásra, mivel a mesék képei mögött felsejlő rend a lélek számára ismerős és biztonságot adó egyensúlyi állapotba képes elvezetni. A mesékkel való munkának számomra ez adja az esszenciáját.

A mesék lélekkísérő szerepe amellett, hogy biztonságos keretet ad és meghatározott sorrendjét tárja elénk az elakadásainkból kivezető lépéseknek, nagy teret biztosít a választás szabadságának. A mese nem tanácsol és nem is utasít: csupán megmutat. Rajtunk áll, hogy az ebből felismert igazságokkal mit kezdünk.

img_1222.JPG

Ahogy egy zsidó mese mondja: ""Erények dolgában meghagyják az embernek a választást. Jó legyen-e vagy rossz, jámbor-e vagy gonosz, azt nem szabják ki előre az Égben, mert a Teremtő az ember szabad akaratára bízta, amint az írva van: "Íme eléd teszem a jót és a rosszat: válaszd a jót!"

És a mesék, hasonlóképpen, nem mondják meg, csak megmutatják: mi pedig választhatunk. Én abban hiszek, hogy ha sok mesét hallunk, a megfelelő módon és amegfelelő időben átadva, a léleknek ismerős nyelven a léleknek ismerős rendről, akkor az megkönnyíti a választást.

Az “Üres kézzel” című történetben a kalifa fia meséken nőtt fel. A történetek rendje szabad akaratából vált az életének rendező elvévé.

Mi, mesélők, mesékkel segítők ezt adhatjuk a hozzánk fordulóknak: eléjük tesszük a történetet. Megmutatunk jót és rosszat is. És akik hallgatják, választhatják a jót.

kreil_melinda_nevjegy.JPG

A Belső kert oldalán megtaláljátok a Melinda által szervezett eseményeket.
Melindával készül interjút is ajánljuk figyelmetekbe, Mesével gyógyulni címmel.

Várunk vissza, mert minden szerda BLOGSZERDA!

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese egyesület perzsa népmese meseterápia belső kert vendég blogger meseterapeuta metamorphoses meseterápia Üres kézzel Kreil Melinda