Betegségűző és megnyugtató mondókák otthonra és oviba
Ezzel az írással a vírushelyzetben szeretnénk ötleteket nyújtani szülőknek és pedagógusoknak egyaránt.
Hétről hétre gyártjuk ingyenes anyagainkat immáron négy esztendeje, és ez nem is lesz másként a jövőben sem. Szerdánként blogszerda vár Rátok a Pompás Napok Facebook oldalán, de most nem várunk szerdáig, hanem azonnal küldjük azt a kis gyűjteményt, amelyet a gyerekek megnyugtatására szedegettünk össze játékgyűjteményekből.
Legnagyobb kincs az egészség!
A gyerekek akarva akaratlanul szembesülnek a járványhoz kapcsolódó információval, bár érteni még vajmi keveset értenek belőle. Ezért is fontos, hogy ha lehet játsszuk el velük a betegség elűzését, mondjuk rigmusokat, mondókákat, amivel meg tudjuk őket nyugtatni. Ez most az egyik legfontosabb dolgunk.
A játék, a ritmus önmagában is stresszoldó funkcióval bír, tehát ha "csak" játszik a gyermek, vagy mi magunk is játszunk vele, akkor sokat tettünk azért, hogy a vírussal kapcsolatos szorongásait csökkentsük.
Íme hát a mi kis gyűjteményünk. Találtok benne kifejezetten betegségűző mondókát, egészségvarázslást, valamint néhány olyat is, ami érintőlegesen, de ide tartozhat, például az étkezésre buzdító mondókák vagy az ölbevevő-ölelgetők.
Ennél a mondókánál az első két sor alatt a gyermek tenyerében körözünk mutató ujjunkal, majd a Bíbola, bíbola alatt simítjuk a tenyerét, végül belecsapunk.
Áspis, kerekes,
Útifüves, leveles,
Bíbola, bíbola,
Pacs-pacs-pacs!
A következő mondóka az előzőnek egy változata:
Áspis, kerekes,
Útifüvet keresgess,
imola, bibola, kint-bent,
Kiskezedet kenjed!
Így ösztönözhetjük a kevésbé jó étvágyú gyermeket. A szavakat akár helyettesíthetjük is.
Babot, borsót, friss tejet,
Erősödjék a gyerek!
A következő mondókában a sóska természetesen mással is helyettesíthető. :)
Ez a sóska nagyon jó,
Kisgyermekeknek való!
A következő mondókát akkor mondhatjuk, amikor a gyermek olyan dolgokat hall és szorong miattuk, ami még nem az ő gyermeki lelkének való:
Ami téged nem illet,
ne törd azon fejedet!
A következő mondókában az anya helyett óvónénit vagy nagyit is mondhatunk:
Amely gyermek megijed,
anyja ölibe siet.
És akkor ha már említettük, hogy a játék és nevetés stresszoldó hatású, íme egy vidámító mondóka, amelyben a baba szót a gyermek nevével is helyettesíthetjük:
Kacagj, baba, kacagjál,
Soha el ne búsuljál!
A következő mondókával is a nyugtathatjuk a búsuló gyermeket:
Kele, kele, fűzfa,
Bodogai nyárfa,
Ki sír? Gyerek sír!
Adjunk neki botocskát,
Hadd csináljon sípocskát.
Varázsoljunk egészséget ezzel a rigmussal:
Új hold, új király,
Adjál nekem jó heteket,
Jó hetekbe jó napokat,
Jó napokba jó órákat,
Jó órákba jó szerencsét,
Aztán jöhet jó egészség!
Ugyan a következő szöveg a virágvasárnapi kiszebáb égetéshez kapcsolódik, azt gondoljuk az utolsó két sora miatt érdemes most is használnunk. Akár csak magában a Kiűzzük a betegséget, behozzuk az egészséget sorok mondása is alkalmas lehet eljátszani a betegség kiűzését:
Haj, ki kisze, haj,
Győjj be sódar, gömböce,
Kiűzzük a betegséget
Behozzuk az egészséget,
Haj, ki kisze, haj!
Szeretettel ajánljuk népi játékkal, népmesékkel kapcsolatos elektronikus kiadványainkat és online kurzusainkat a szülőknek és a pedagógusoknak. Módszertani megújulást, ötlettárat, jó gyakorlatokat felvonultató anyagaink segítik a gyereke kreativitását, fejlesztik az anyanyelvi képességeket. Gyakorlat orientált képzéseink kidolgozott módszertanra épülnek, és a pedagógusok számára kredit pontokat is biztosítanak.
Online képzési felület
Módszertani elektronikus kiadványok és eszközök
További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!
Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.