2020. már 27.

Föld órája, avagy hogy is állunk az energiafogyasztással a digitális oktatásban

írta: Kormos Rebeka
Föld órája, avagy hogy is állunk az energiafogyasztással a digitális oktatásban

shutterstock_181463453.jpg

A Föld órája kezdeményezés március utolsó szombat estéjét érinti évek óta. A feladat annyi, hogy kapcsold le a villanyt.

fold_oraja.jpg

Ezekben a napokban, amikor minden magyar gyerek otthon tanul, számítógépet, telefont használ, szinte minden tantárgy, minden órájához, minden nap, ez vörösen villogó téma.
Beszorultunk a virtuális térbe a gyerekeinkkel, diákjainkkal, kollégáinkkal. Sokan most kényszerültek olyan megoldások, alkalmazások használatára, amit eddig eszük ágában sem volt megismerni. Állják a sarat és egy-két nap alatt felvették a közösségi média tempóját. Az ovis szülőknek jojózik a szemük, az iskolásoknak fáj a a fejük, görnyed a hátuk. Hiába minden féltő szeretet, a feladatok mindennap jönnek és választ követelnek. Fényképek, videók, dokumentumok suhannak ide-oda, hatalmas terhelés alá téve a szervereket, az internet szolgáltatókat valamint az villamosenergia-szolgáltatást is.
Friss kiegészítés a szerkesztőtől: Tavaly, cikkünk születésekor fel sem merült bennünk, hogy ezek a sorok még mindig igazak lesznek 2021 tavaszán is.

A Pompás Napok csapata több tízezer pedagógussal van kapcsolatban.
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy lazítsunk a tempón, mert az mindenkinek jobb lesz.
Tegyük ezt akár energiatakarékossági szempontok miatt, akár azért mert belátjuk a gyerekek virtuális tartalmakkal való terhelése önmagában nem oldja meg sem oktatásuk, sem nevelésük kérdését. Az sem gond, ha a szülők helyzetébe is belegondolunk. Sokaknak most is teljesíteniük kell munkájukban, mert egészségügyben, boltban, bankban vagy fuvarozásban dolgoznak. Nincs home office, nincs nagyi. Terheik megnövekedtek, lehetőségeik beszűkültek.

Aki blogunkat olvassa, tudhatja, mindig van ötletünk. Most is szolgálunk néhánnyal ötlettel a pedagógusok számára, annak érdekében, hogy könnyebben teljesüljenek a kitűzött célok:

  • a feladatok több napra szóljanak, esetleg naponkénti lebontásra vonatkozó ötletekkel,
  • legyenek komplexek a feladtok, több területet érintőek, ebben adjunk támpontot a szülőknek,
  • keressünk a meglévő tartalmak között az interneten,
  • adjunk reális, a mindennapos élethez kapcsolható feladatokat,
  • tartsunk a heti 7 napból, 3 kütyü/gép/monitor mentes napot.

Készültünk egy összetett feladatsorral, amely szülői segítséggel bármely korcsoportban tartozó gyerekkel elvégezhető.
Akár a Föld órája kezdeményezés napján is belevághattok ebbe a kalandba úgy, hogy kerülitek a lámpák használatát. 
2021-ben is:

hetlabu_cover_1.jpg

Népmese a fókuszban

Mesetárunkban találjátok A hétlábú paripa meséjét. 

Tervezzünk emléklapot!

Előkészületként az emléklappal való foglalatoskodás közben ráhangolódunk a mesehallgatásra. Ezt a Nyitra-környéki népi imatöredéket a kisebbekkel megtanulhatjuk és ők rajzos lapot is készíthetnek. A nagyobbak másolhatják saját kézírásukkal, vagy akár kaligrafikus betűtípusokat is alkalmazva.
A két feladat kombinálható és alkotás közben beszélgethetünk sötétségről, Napról, Holdról, csillagokról, félelmekről, stb. 

Az Nap lement, új nap jött el,
Kérjük azért szent fölséged,
Oltalmazzad az éjszakát
Ház népének védd nyugalmát.
Nyomó álmok pusztuljanak,
Gonosz erők távozzanak!

Megjegyzés: a régi időkben napnyugtától számították a következő napot.

Meséljünk!

Kezdő mesélőknek ajánljuk:

  • olvassuk el figyelmesen a mesét,
  • jegyezzük meg a szereplőket,
  • idézzük fel a helyszíneket,
  • gondoljuk végig a mesében szereplő tárgyakat,
  • emlékezzünk vissza a történések sorrendjére,
  • a többi majd mesemondás közben kialakul.

A mesét még délután a természetes fénynél felolvassuk a gyerekeknek. Este kérhetjük őket is arra, hogy ők elmondják a mesét. Sok gyerek bevonódik egy ilyen kihívás hallatán még akkor is, ha amúgy nem egy nagy mesemondó.

Másnap ugráljunk örömünkben! 

Az ugróiskola egy olyan mozgásos népi játék, amelyet számos formában felrajzolhatunk, ráadásul többféle módon végig mehetünk vagy végig ugrálhatunk rajta. Ha engedjük, hogy a gyerekek szabadon játsszanak, akkor csodás formákat és egészen érdekes szabályokat találnak ki hozzá. Egy-egy népmese feldolgozása során a mese témájához illeszkedően ugróiskolázhatunk. Ennél a mesénél a nap-, hold-, csillagforma szinte magától értetődik. Tapasztalatunk szerint ezt is csak el kell indítani és a gyerekek kreativitásának nem lesz határa.

Csoportosan a mese bűvöletében! 

Óvónéniként vagy tanítóként osszuk ki előre a mese szereplőit és tárgyait a gyerekek (családok) között. Kérjük meg őket, hogy készítsenek el egy síkbáb figurát. Fényképezzék le és küldjék el nektek a képet. Ti a képeket a történetnek megfelelő sorrendbe beillesztitek a Power Point programba.
A Színház Világnapja alkalmából, ezt visszaküldhetitek a gyerekeknek „Szín-HÁZI ELŐADÁS”-ként. Biztosan nagy öröm lesz a közös alkotást látni, alkotó közösségként.

Pompás lesz!

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu vagy online képzési felületünkre a www.pompásnapok.sensei.hu oldalra.

 

Szólj hozzá

alkotás ötletek családi otthoni mesetár népmese 2021 Föld órája A hétlábú paripa Színház Világnapja