Benedek Elek gyűjtésében:

Forrás: indafoto.hu

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gazdag pásztorlegény. Volt kilencvenkilenc juha s három aranygyapjas kosa. De aztán olyan szép három állat volt ez a három aranygyapjas kos, hogy még a király nyájában sem volt azoknak párja. Őrizte is a legény, mint a szeme fényét. Aludni is úgy aludt, mint a nyúl: csak a fél szemét hunyta le, a másikkal mindig a kosokat nézte.
Egyszer csak elkövetkezik a tél, a legény béreked a nyájával, de hát nagy volt a baj, mert nem termett abb' az esztendőben elég széna, s drága pénzért sem kapott még egy szálat sem. Mit csináljon? Az a sok drága juh s azok a gyönyörű kosok most mind egymásra döglenek az éhségtől. Ő bizony - gondolja magában - egyet sem évelődik-búcsálódik, hanem elhajtja valamerre a szegény állatokat, s addig megy velök, amíg valahol harapnivalót talál nekik.
Megy, mendegél, terelgeti elébb-elébb a juhokat; elöl ment a három kos, nagy búsan bégetve, mert már két álló nap nem kaptak csak egy harapás szénát sem. Addig mennek, addig mendegélnek, hogy elérnek egy nagy rengeteg erdőbe. Ennek az erdőnek a kellős közepében volt egy nagy puszta, s hát azon a pusztán annyi szénaboglya van, hogy a szem sem tudá bélepni.
Hej, megörvend a legény, s azt mondja magában, hogy ő bizony még a Poncius Pilátusnak se megy tovább egy lépést sem, ezen a helyen megtelepedik, s beleáll a szénába, akárkié legyen. Nagy hirtelen széjjelhányt egy boglyát, s azt egy szempillantásra fel is szedegették az állatok.
No! Eltelik egy nap, egyik boglya fogyott a másik után, s nem is nézett arra senki lélek.
De hát, édes Jézusom, másnap virradóra csak odajő egy óriás, de akkora, hogy a feje az eget verte, s nagy mérgesen a legényre támad:
- Hogy mered az én szénámat étetni, te emberizink?!
Aj, megijed a legény szörnyűségesen. Az a rettentő nagy óriás most mindjárt kitapodja még a lelkit is! Mondja neki:
- Ne haragudjék kied, óriás bátyámuram, hiszen megfizetem, amit a juhaim megettek.
- Nem kell a pénzed - mondja az óriás -, hanem most mindjárt ölj meg harmichárom juhot s egy aranygyapjas kost, azokat egyszerre süsd meg, mert ma még nem früstököltem.
Mit csináljon szegény feje? Meg kellett, hogy ölje azokat a drága szép juhokat, de még az aranygyapjas kost is. Hej de szomorú volt szegény, szinte megrepedt a szíve, mikor a kést az aranygyapjas kos hasába akasztotta. De már ennek meg kellett történni. Elékerít az óriás egy rengeteg nagy üstöt, abba beléhányták a teméntelen sok húst, aztán olyan tüzet csaptak alá, hogy még hetedhét országon is túl világolt a lángja. Meg is sült egy percre annak a harmincnégy állatnak a húsa, s az óriás - akár hiszitek, akár nem - csak belémerített háromszor az üstbe az ő kalánjával, s három falásra mind egy befaló falásig béhemmentette a fájintos tokányt. Azzzal azt sem mondta, hé, legény, cseréljünk pipát - továbbállított.
"No - mondá a legény magában -, én ugyan jó drágán megfizetém azt a kicsi szénát!"
Tusakodott, vajon ott maradjon-e. Ő bizony ott marad. Nem bánja már, ha ennyiben van, egye meg mind, amennyi juha van, az a nagybelű óriás.
Megint csak nekiesett két-három boglyának, széjjelhányta, s jóltartá a juhait. Elkövetkezik más reggel, s hát megint jő az óriás. Már messziről kiáltotta:
- Hamar, legény, hamar, ölj le harminchárom juhot s egy aranygyapjas kost, mert ma még nem früstököltem.
Mit volt mit tenni, csak megöle harminchárom juhot s az aranygyapjas kost is utána. Az óriás három falásban ezeknek is megette a húsát, s azzal továbbsétált nagy begyesen.
Még éppen harminchárom juha s egy aranygyapjas kosa volt a legénynek. A szíve is sírt, ha rájuk nézett. Ha még ezeket is megeszi az óriás, elmehet világgá, úgy marad, mint az ujjam.
Elkövetkezik a harmadik reggel is, hát csakugyan jő az óriás, s messziről kiabálja:
- Hé, legény, hé! Hát azok a juhok még élnek? Mindjárt megöld valamennyit, mert különben szörnyű halált halsz!
Könyörög a legény, istenkedik, hogy hagyja meg már azt a keveset, de az óriás még egy juhfarkat sem engedett.
- Hallod-e, hé - mondá a legénynek -, ne köntörfalazz nekem sokáig, hanem duvazd ki a bőrükből azokat a juhokat, mert különben rútot látsz.
Megöli a legény mind egy szálig a juhokat meg a kost is, beléhányja a teméntelen sok húst az üstbe, s egy nagy rúddal keverte nagy keservesen.
Egyszerre az óriás mit gondol, mit nem, leheveredik a tűz mellé, s elszenderedik.
"No, megállj, te istentelen - gondolja a legény -, nem eszel ebből a húsból, tudom azt az egyet!"
Azzal csak kimerített egy kalán jó forró zsírt, s az óriás szemeire, loccsintotta. Szörnyűt bődül az óriás, felszökik a tűz mellől, tapsant ide, tapsant oda a nagy lábaival, ha valahogy rátapsinthatna a legényre.
- No, te emberizink, kioltád a szemem világát, de vigyázz, hogy a kezem közé ne kerülj, mert erősen megkeserülöd!
Eleget innét is, eleget túl is, kerítgeti mindenféleképpen, de nem vala annyi lelke s istene, hogy meg tudja fogni a legényt. Gondolja az óriás, ezt így soha meg nem fogod, hé, míg a világ s még két nap, ha szépszerént nem. Elkezdett a legénynek hízelkedni, mindenféle mézesmázos beszéddel, hogy így s hogy úgy, hogy őt vezesse mindenfelé, ha már megvakította, s bizony nem bánja meg.
- Nem én - mondá a legény -, szeretnél úgy-e engemet is megenni? Abból nem eszel!
Azt mondá most az óriás:
- Látom, hogy nem lehet túljárni az eszeden, te pásztorlegény, jól van hát, járj te is békével. Hanem ha már megettem a juhaidat, nem akarom, hogy egész károd legyen, adok neked egy gyűrűt, azt húzd fel az ujjadra, s nagy hasznát veszed, bármerre járj ezen a világon.
Erre az óriás ledobott egy gyűrűt, a szegény legény pedig nagy hirtelen felkapta, s a kisujjára húzta.
Hát ahogy felhúzta, az a gyűrű csak elkezd kiabálni:
- Erre, erre, vak óriás! Erre, erre, vak óriás!
Haj, megijed a legény, mert az óriás csakugyan ment a gyűrű hangja után! No, most mit csináljon, mindjárt agyontapossa a vak óriás! Eleget akarja lehúzni a gyűrűt, de az úgy az ujjára tapadt, hogy semmiképpen nem tudá lehúzni. Mit volt mit tenni, elérántotta a bicskáját, lenyisszentette az ujját. Volt ott közeliben egy feneketlen tó, s abba belédobta az ujját gyűrűstül. A gyűrű pedig a tóban is csak azt kiabálta:
- Erre, erre, vak óriás! Erre, erre, vak óriás!
Az óriás ment is utána, s egyszer csak belépett a feneketlen tóba. Úgy elmerült, hogy soha meg nem látta többet az isten áldott napját.
- No, ettől ugyan nem kell többet félnem - mondá a legény -, hanem most már el is mehetek világgá.
Elindul a legény, megy, mendegél a nagy rengetegben. Amint menne, találkozik egy szörnyű nagy fekete medvével.
El akar futni, de a medve megszólal, s azt mondja neki:
- Állj meg, hé, ne fuss, mert számadásom van veled! Tudod-e, hogy ki vagyok én? Én annak az óriásnak a testvére vagyok, akit te megvakítottál. Megölhetnélek, de most meghagyom az életedet. Hanem azt mondom neked, hogy meg ne merj házasodni ez életben, mert ha még a világ végén leszel is, megtalállak, s szörnyű halált halsz.
Fogadkozik a legény, hogy ő nem házasodik meg, hiszen nem is kapna feleséget, mikor nincs neki semmije a föld kerekségén. Azzal továbbmegy nagy szomorúan. Búsul szegény feje, hogy mit is ér az ő élete, ha meg nem házasodhatik.
Megy, mendegél, kiér az erdőből is, s annak a szélén talál egy házat. Abban lakott egy özvegyasszony egyetlen leányával. Bemegy, köszön, s kérdi az asszony, hogy mi járatban van.
- Én bizony, édes nénémasszony, szolgálatot keresnék, ha valaki megfogadna - feleli a legény.
Az özvegyasszonynak megtetszik a legény, s béfogadja szolgának. Eltelik egy esztendő, eltelik kettő, s a legény még mindig az özvegyasszonynál lakott. Nem tudott megválni a háztól, mert erősen belé talált habarodni a leányba. A leány is szerette, s a legény egyszer csak eléállott, s megkérte a kezét az özvegyasszonytól. Az pedig azt mondta, hogy nem bánja, ásó, kapa válassza el őket, ha szeretik egymást.
Elfelejtette a legény erős szerelmében, hogy mit mondott neki a medve, s viszi a leányt a templomba, hogy megesküdjenek.
Hát amint a templomajtóhoz érnének, szörnyűséges mormogás hallatszik. Aj, megijed a legény! No, ez bizonyosan a medve. Az, Isten, Krisztus úgy segéljen! Cammogott bé egy nagy hegyen, s egyenest a templomnak tartott.
Azt mondja a legény a mátkájának.
- Szívem szerelme, nekünk most meg kell válnunk. Elfelejtettem, hogy nekem nem szabad megházasodni soha ez életben. Az a medve, aki ahajt jő errefelé, mindjárt megöl, ha bévezetlek a templomba.
Sírt a legény, sírt a leány keservesen, elbúcsúztak egymástól, de hogy soha el ne felejtsék egymást, egy gyűrűt kettétörtek, s egy zsebkendőt pedig kettéhasítottak, felét eltette a leány, felét a legény a gyűrűnek is, a kendőnek is, s úgy indult a legény bujdosásba.
Azt mondta, hogy éppen a világ végire megy. Hanem a medve utána kiáltott:
- Most megmenekedtél, hanem vigyázz, mert megtalállak, ha a föld alá bújsz is!
Megy a legény hetedhét ország ellen, hegyeken-völgyeken által, s talál egy kicsi házat. Bemegy oda, s hát ott egy olyan ősz öregember lakik, hogy az orra éppen a térgyit veri.
Köszön neki:
- Adjon isten szerencsés jó estét, öregapó!
- Szerencséd - feleli az ősz ember -, hogy öregapónak szólítottál, mert különben halál fia vagy. Hát hol jársz itt, hol a madár se jár?
Elémondja a legény minden búját-baját. Nem tudja, mitévő legyen, szeretne megházasodni, de egy istentelen medve erőst fenekedik az életire, mindenfelé kíséri, akármerre menjen.
Azt mondja az ősz ember:
- Édes fiam, én nem tudok ez ellen semmit tenni, hanem adok egy gyűrűt, aztán menj azzal tovább. Innét kétnapi járásra lakik egy nálamnál is öregebb ember, mondjad neki, hogy mit adtam, talán ő is ad valamit.
Megköszöni a legény a gyűrűt, s továbbindul. Két nap múlva csakugyan elérkezik, ahová az ősz ember igazította. De abb' a házba' olyan ősz ember lakott, hogy az elsőnek apja lehetett volna.
Köszön ennek is:
- Adjon isten szerencsés jó estét, öregapó!
- Áldott szerencséd, hogy öregapónak szólítottál, hát mi szél vetett ide, édes fiam?
Mondja a legény a dolgát, s hogy egy ősz ember igazította ide, ha ő is adna valamit.
Azt mondja az ősz ember:
- Egyebet én sem adhatok, fiam, gyűrűnél, csak tedd el jól, s menj még két napot, aztán találsz egy házat, abban még nálamnál is öregebb embert, majd ád az is valamit.
Megy a legény, s meg sem állott, míg ahhoz a házhoz nem ért. Ott ült egy nagy karosszékben az ősz ember, az ölében egy nagy biblia volt, s abból olvasgatott. Köszön a legény, az ősz ember fölnéz, s azt mondja:
- No, éppen kerek száz esztendeje, hogy embert nem láttam, hát te hogy kerekedél ide, te szegény legény?
Mondja a legény, hogy miben jár.
- Jól van, édes fiam, ne búsulj. Adok én is egy gyűrűt neked, tedd a többihez. Aztán menj tovább, s addig menj, míg az út kétfelé nem válik. A két út közt van egy domb, a három gyűrűt tedd le oda, te pedig feküdj rájuk, s el ne mozdulj reggelig, aludj ott egész éjjel. Mikor reggel megébredsz, három nagy kutya lesz melletted a három gyűrű helyett. Egyet szólíts Mindentudónak, egyet Világonátallátónak s a harmadikat szólítsd Földnehezének. Menj aztán ezekkel, amerre a szemed lát, ne félj a medvétől!
Megköszöni szépen a legény a jó tanácsot, elbúcsúzik, s továbbindul.
Másnap estére kelve keresztúthoz ér, s ott meg is állapodik. Hát csakugyan volt egy domb ott. Leteszi a három gyűrűt, ráfekszik, elalszik, s reggel, mire felébred, akkora három kutya hemmedezett mellette, mint három nagy sütőkemence. Mondja egymás után a nevöket, s mind a három elejibe szökik a nevire, s a legény jól megjegyzi, hogy melyik-másik.
Mármost, szervusz, világ! Csak lássa meg a medvét, tudom, istenem, úgy széjjelszaggattatja ezekkel a kutyákkal, hogy egy porcikája sem marad.
Ment is a legény, ment, hegyeken-völgyeken átal, s ért egy kicsi házba. Ott lakott egy csúnya vén boszorkány, s bészegődik ahhoz szolgának. Azt mondta neki a boszorkány, hogy nála az isten földjén nem lesz egyéb dolga, csak mindennap menjen el vadászni, s hozzon egy nyulat.
El is ment a legény már első nap nyulászni, s magával vitte a kutyákat is. Amíg odajárt, csak beállít a medve a boszorkányhoz, s megkérdezi, hogy egy ilyen s ilyen legényt nem látott-e.
- De bizony láttam - mondá a boszorkány -, nálam van szolgálatban.
- No, ha nálad van, bizony meg is ölöm - mondá a medve.
A boszorkány erre azt mondta, hogy tőle ugyan megölheti, mert neki az a legény semmije, ő bizony kútba nem szökik utána.
Aztán elegyezték, hogy a medve lefekszik az ajtóküszöbön belül. Nagy hirtelen vájtak egy gödröt, s abba feküdt, hogy se a legény, se a kutyák észre ne vegyék, mert különben azok mindjárt összetépik, s mikor a legény belép, csak szökjék a nyakába, s fojtsa meg.
Béfekszik a medve a gödörbe, s aközben a legény is hazaindul a vadászatról egy nyúllal. Amint jődögélnének, csak összedugja az orrát a három kutya, s a Mindenható azt mondja:
- Ti csak maradjatok a gazdámmal, én előrefutok, mert baj van otthon!
Azzal megfutamodik, s ahogy hazaért, egyenest a küszöbnek ment, s ráfeküdt. Hazaérkezik a legény is a másik két kutyával, be akar menni, de a Mindentudó nem mozdul el a küszöbről. Átlépte volna, de már mondám, hogy akkora volt, mint egy sütőkemence. Eleget szépen neki, hogy: kuss félre, Mindentudó! A Mindentudó meg se mozdult. Rúgta, verte, bizony nem mozdult az. Mit volt mit tenni, az ablakon kellett hogy bémásszék.
Aztán beült a góc alá, a nyulat megsütötte, a boszorkánnyal megették, s a medve meg sem mert moccanni a gödörben. Másnap is elmegy a kutyákkal vadászni. Mérgelődött, morgolódott a medve, hogy nem ölhette meg a legényt. Hogy is ölhetnék meg, mind azon törte magát.
Azt mondja a vén boszorkány:
- Hallod-e, te medve, tudom én, mit csinálj. Ássunk a góc elé egy gödröt, feküdj oda, s mikor odamegy, hogy a nyulat megsüsse, szökjél ki a gödörből, s dobd a tűzbe.
Úgy is tesznek. Gödröt ásnak a góc alá, s a medve beléfekszik. De a Mindentudó azt is tudta, s ismét megsuttintotta a társainak, hogy baj van otthon. Fogja magát a Világonátallátó, beléheveredik egy pocsolyába, azzal előrefut, otthon egyenest ráfekszik a tűzre, s az mindjárt kialudt.
Hazaér a legény is, meg akarja sütni a nyulat, de hát a Világonátallátó ott fekszik nagy lucskosan, egy szikra tűz sincs; hiába kiabál neki: kuss el, Világonátallátó! - hiába üti-veri, el nem mozdult az onnét. A legény nagy mérgiben kiment a házból, lefeküdt a csűrbe, s akkor a kutyák is utána sompolyogtak.
De bezzeg csak most mérgelődött isten igazában a medve koma! Azt mondta a vén boszorkánynak, hogyha holnap el nem pusztíthatja azt a legényt, akkor őt pusztítja el.
- Jól van, nem bánom - esküdözött a boszorkány -, szaggass hetvenhét darabba, ha holnap meg nem ölheted az istentelent! Feküdj most az ágy alá, ott csak meg nem látnak azok az ördöngös kutyák, mert bizonyosan a kutyák mesterkednek ellenünk, s amint belép, ugorj ki az ágy alól, s tégy vele, amit akarsz.
Elmegy a legény harmadnap, a kutyák is vele mennek, a medve pedig béfekszik az ágy alá. Hanem a Mindentudó ezt is jól tudta, s megint csak összesúgtak-búgtak. Aj! megrugaszkodék erre Földneheze, s hazáig meg sem állott. Befut a házba, s egyenest felfekszik az ágyba. De, lelkem, Istenem, úgy ránehezedék az ágyra, hogy a medve meg sem tudott moccanni, s a legény békességesen megsüthette a nyulat, aztán jóllakott, elnyúlott a góc alatt, s úgy aludt ott reggelig, mint a bunda.
A vén boszorkány pedig nem találta a helyét, csakhogy ki nem törte az erős nyavalya szörnyű félelmében. Vége az életének, ha a legény elmegy hazulról. Gondolja, még próbál egyet, hátha azzal a legényt is elpusztíthatná, s az ő életét is megmenthetné. Azt mondja a legénynek, mikor felkészült, hogy vadászni induljon.
- Minek is viszed magaddal azokat a nehéz kutyákat, hiszen azok úgysem fogják el a nyulat. Ne fáraszd mindig, inkább rekeszd bé a csűrbe, míg te odajársz.
A legény széles e világért nem is gondolta, hogy a medve a háznál van, hallgatott a boszorkányra, s csakugyan bé is rekesztette a kutyákat a csűrbe. Azzal elment vadászni. Jő haza estefelé, s hát a medve csak elejébe toppan. Aj, megijed a legény, uzsgyi neki, vesd el magad! megfutamodik, hátra a kertbe, s felmászik egy fára.
- Mászhatsz - kiált a medve -, még az égbe is felmászhatsz, már meg nem szabadulsz a körmöm közül!
Könyörgött a legény, kegyelmezzen fiatal életének, de a medve mind csak azt kiabálta:
- Szállj le onnét, mert ha nem, én szállítlak le, azt pedig nem köszönöd meg!
- Jól van - mondá a legény -, leszállok, csak engedd meg, hogy elébb hármat kiáltsak.
- Kiálthatsz tizenhármat is, úgyis halál fia vagy!
Kiált a legény, ahogy csak a torkán kifért:
- Nye, Mindentudó, nye!
Hallja ezt Mindentudó, s mondja a többinek:
- Hé, halljátok-e, gazdám az én nevemet kiáltá.
- Talán bizony álmot láttál - mondá Világonátallátó s a Földneheze, mert ők csakugyan nem hallottak semmit.
Egy kis idő múlva ismét kiált a legény:
- Nye, Világonátallátó, nye!
Hallja ezt a Világonátallátó, s mondja a másik kettőnek:
- Nem hallottátok-e, mintha most engem szólított volna gazdánk.
Most a Mindentudó s a Földneheze sem hallotta, s azt mondták a Világonátallátónak, hogy bizonyosan álmot látott.
Harmadszor kiált a legény, ahogy csak a torkán kifért:
- Nye, te Földneheze, nye!
Most a Földneheze hallotta a kiáltást, s a többi nem.
- De bizony, Isten, Krisztus úgy segéljen, hallám az én nevemet szólítani - mondá a Földneheze.
- No, ha igen - szólott a Mindentudó -, menjünk, mert gazdánk veszedelemben van.
Aj, megrugaszkodnak, de közmént legyen mondva, a medve rengeteg nagy kövekkel s sziklákkal körülzárta volt a csűrt, még a fedelit is jól megnyomatta, hogy a kutyák ki ne szabadulhassanak. Nekiszökik a Mindentudó a csűr falának, rúg egyet rajta, csak megrendül a csűr belé, rúg egyet a Világonátallátó, s arra kidőlt félig, rúg egyet a Földneheze, s erre úgy széjjelduvadt az egész csűr, mintha nem is lett volna.
Ezalatt a medve felmászott a fára, s éppen meg akarta ragadni a legényt, hogy megölje. Meglátják ezt a kutyák, szökik egyet a Mindentudó, de nem tudott egy szökésben ott teremni a medvénél; szökik a Világonátallátó, s ez felszökött a fának fele magasságára; szökik most a Földneheze, s ez éppen a medvéhez szökött. Belécsipeszkedik a medve torkába, ránt egyet rajta, s úgy leteremti, hogy éppen Világonátallátóig hengeredett, rándít egyet rajta a Világonátallátó is, s lehajítja a Mindentudóhoz, ez nyakszirten ragadja, s úgy levágja, hogy csak megnyekkent a földön. Aló neki! leszökik mind a három kutya a fáról, közrefogják a medvét, s úgy szertetépik, hogy még a hetvenhetedik porcikája is hetvenhétfelé szakadt.
Azt mondja most a Mindentudó:
- No, ezzel készen vagyunk, de még hátravan a vén boszorkány, szaggassuk össze azt is, mert megérdemli!
Mindjárt eléfutottak, s a boszorkányt is összeszaggatták.
De bezzeg örvendett a legény, hogy már többet nem kell félnie a medvétől. Hálálkodott magában az ősz embereknek, hogy neki ilyen áldott hű kutyákat adtak. Gondolja, már nincs rájuk több szüksége, visszaviszi, szépen megköszöni, s talán elmegy haza, ha ugyan lenne még otthon keresnivalója.
Megérkezik a legöregebb ősz emberhez, elmondja hol járt, merre járt, miken ment által, s vissza akarja adni a kutyákat.
Azt mondja az ősz ember:
- Csak tartsd meg magadnál, édes fiam, menj vissza ahhoz a dombhoz, ahol egyszer háltál. Hálj ott az éjen is, s reggelre a három kutyából három gyűrű lesz újra, azokat vidd el magaddal, s nem vallod majd kárát.
Köszöni az ősz ember jóságát, elbúcsúzik tőle, s azzal meg sem állott addig a dombig. Ott lefeküdt a kutyákkal, s hát reggelre csakugyan három aranygyűrű volt mellette. Elteszi szépen a gyűrűket, s elindul hazafelé.
Sok hegyeken-völgyeken ment átal, még a haja is őszülni kezdett a rengeteg nagy útban. De addig ment, addig ment, hogy éppen abb' a faluba ért, ahol az ő mátkája lakott.
Kérdezi az embereket, hogy mi hír a faluban. Mondják neki, hogy nincs semmi különös változás, csak ez s ez a leány ma mond hitet egy legénynek.
Hát ez éppen az ő mátkája volt. Fogja magát, koldusgúnyába öltözik, s elmegy a lakodalmas házhoz. Amint ott álldogálna az ajtó megett, odamegy a menyasszony, s megkínálja egy pohár borral. Azt mondja a legény:
- Iszom, de csak úgy, ha te megiszod a felét.
A leánynak jókedve volt, s azt mondta:
- Legyen meg a kied kívánsága.
Felhajtja a legény félig a bort, s titkon a pohárba veti azt a fél gyűrűt, akinek a párját a leánynál hagyta volt. A leány is felhajtja a maradék bort, s hát - szerelmes Istenem! - mit lát a pohár fenekén! Az ő fél gyűrűjének a felét.
- Hát ezt hol kapta kied?
- Ott, ahol te a másik felét!
Azonközben eléveszi a legény a fél zsebkendőt is, s azt mondja:
- Ha már bort ittam, meg is törülöm a szájamat.
- Hát azt hol kapta kied?
- Ott, ahol te a másik felét.
Hej, szalad a leány a ládájához, kinyitja, s eléveszi a fél gyűrűt s a fél kendőt. Összeteszik a két fél gyűrűt, a két fél kendőt, s hát úgy talál, mint a bodosi lakodalom; sem több, sem kevesebb.
De lett öröm! A leány mindjárt a nyakába borult régi jegybéli mátkájának, s a másiknak azt mondta: jó utat, ahol sár nincs. Csaptak aztán olyan lakodalmat, hogy sánta Mihók bá' ott törte ki a lábát a nagy táncolásban.
Hát a három aranygyűrűvel mi lett?
Azzal a három aranygyűrűvel az lett, hogy lakodalom után kezébe veszi az éfiasszony, nézi, nézi, s mondja, hogy milyen jó volna ez a három gyűrű az ő ujjára. Még jól ki sem tudja mondani, csak kiesik a kezéből mind a három gyűrű, s - láss csudát! - olyan gyönyörű három aranygyapjas kos lett azokból, hogy olyan gyönyörűt még emberi szem nem látott.
Örvendezett az éfiember, hogy azt sem tudta, melyik lábára álljon, s esküdözött égre-földre, hogy ezek a régi kosok, kiket az óriás felfalt. Alig mondja ezt, bégni kezd a három kos, s hát csak mintha a földből termettek volna elé, béomlik az udvarra a kilencvenkilenc juh! Még csak most lett igazi kedve az éfiembernek.
Hanem úgy is kellett, eleget sanyargott szegény feje.

Forrás: Magyar mese- és mondavilág I., A csodaszarvas, Mesélte Benedek Elek,
A szöveget gondozta és a szómagyarázót írta: Kovács Ágnes

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.