Kovács Ágnes szerkesztésében:

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét éves szoknyának a hetvenhetedik ráncában volt egy hetvenhét éves kis könyv. A hetvenhét éves kis könyvnek a hetvenhetedik oldalán, a hetvenhetedik cikkén volt ez a kis mese, amit el akarok mondani.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. A királynak volt három lánya. Minden reggel kiment az erdőbe sétálni velük. Egyszer feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:
- Te király, add nekem a legnagyobbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a napot.
Azt mondja a király:
- Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!
Elment a felleg, elvitte a napot.
Másik reggel megint kimentek sétálni. Megint feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:
- Te király, add nekem a középső lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a holdat.
A király nem adta, elvitte a holdat.
Harmadik reggel, mikor kimegyen a király újra sétálni, megint feljön a fekete felleg. Azt mondja:
- Te király, add nekem a legkisebbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a csillagokat.
Azt mondja neki a király:
- Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!
Elment a felleg, elvitte a csillagokat.
Na, hát ott nagy sötétség lett, s nagy sötétségben jártak...
Egyszer Király kis Miklós megyen az öccsével a királyudvarra vízért. Azt mondja az öccsének Király kis Miklós:
- Öcsém, én eléhoznám a napot, holdat, csillagokat, hogyha a király nekem adná fele királyságát meg a legkisebbik lányát.
Ezt meg a király meghallotta. Odahívatta.
- Na, fiam - azt mondja -, ha elő nem hozod, amit mondtál, a fejedet levétetem.
- Hát, felséges király atyám, tessék adni egy lovat, mind a kettőnknek kardot, útnak indulunk.
Megindultak, mentek hetedhét országon. Egyszer elértek egy ezüsterdőt. Az erdő szélén megkötötték a lovat, a kisebbik fiú ott maradt. Ügyelt a lóra, hogy valami állatok meg ne egyék.
Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű sárkány:
- Kutyák, ebek igyák a véredet, hét esztendeje, hogy ezen a hídon járok, sose botlottál meg, mi oka ennek?
Azt mondja a ló neki:
- Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Leszállott a lóról a hétfejű sárkány, s azt mondja:
- Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kimegy Király kis Miklós, azt kérdi tőle a hétfejű sárkány:
- Hogy menjünk? Ölre vagy kardra vagy botra?
Azt mondja rá Király kis Miklós:
- Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Kardra mentek.
Addig birkóztak, addig vágták egymást, hogy a vitéz levágott hat fejet. Azt mondja neki a hétfejű sárkány:
- Király kis Miklós, hagyd meg ezt az egy fejemet, odaadom a csillagokat!
- Na - mondja Király kis Miklós -, hol vannak?
- Ott a nyeregpokróc alatt, vedd ki!
Kivette Király kis Miklós a csillagokat, levágta a sárkánynak a hetedik fejét is. Elment az öccséhez, elkötötte a lovat, mentek tovább.
Elérték az aranyerdőt, ott megint megkötötték a lovat a fához,
Király kis Miklós elment az aranyhídhoz. Rávágott a kardjával, leszakadt két szál deszka. Elbújt a híd alá.
Jön a tizennégy fejű sárkány, menne keresztül rajta, megbotlik a lova. Az is azt mondja megint:
- Mi oka annak, hogy tizennégy éve erre járok, sose bírtál megbotlani, s most megbotlottál?
Az a ló is azt mondja:
- Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Leszállott a sárkány, s azt mondja:
- Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kiment. Kérdi tőle a sárkány:
- Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra?
- Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Azzal kardra mentek. Addig-addig verekedtek, vagdalkoztak, hogy Király kis Miklós annak a sárkánynak is levágta tizenhárom fejét. Mikor levágta a tizenhárom fejet, azt mondja a sárkány:
- Király kis Miklós, hagyd meg azt az egy fejemet, odaadom a holdat.
- Hol van? - kérdi a legény.
- Ott van a nyeregpokróc alatt, vedd ki!
Kivette Király kis Miklós a nyeregpokróc alól a holdat, eltette a csillagokhoz, akkor levágta a sárkány tizennegyedik fejét is. Elment az öccséhez, de nem mondotta, hogy már a hold is megvan.
Mennek, mendegélnek, úgyannyira, hogy elérték a gyémánterdőt.
A lovat újra megkötötték egy fához, Király kis Miklós elment a gyémánthídhoz.

Mikor odaért, rávágott a kardjával a hídra, ott már három szál deszka szakadt le. Elbújt.
Megyen a huszonnégy fejű sárkány, menne a hídon keresztülfele, hát megbotlott a lova annak is. Azt mondja:
- Mi oka ennek? Huszonnégy éve rajtad járok, sose botlottál meg!
Azt mondja a ló:
- Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!
Akkor leszállott.
- Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!
Kiment. Kérdi a sárkány:
- Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra?
- Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!
Addig verekedett a legény a sárkánnyal, hogy annak is levágta huszonhárom fejét.
Mikor levágta a huszonhárom fejét, azt mondja a sárkány:
- Király kis Miklós, hagyd meg a huszonnegyedik fejemet, odaadom a napot.
Mikor megkérdezte tőle Király kis Miklós, hol van a nap, azt felelte a sárkány:
- Ott van a nyeregpokróc alatt!
Ennek a sárkánynak háromlábú lova volt, de az a három lábon is sebesebben tudott menni, mint más, akinek négy lába van. Király kis Miklós nem kivette a napot, hanem odatette a csillagokat meg a holdat a naphoz a háromlábú lónak a nyeregpokróca alá. A sárkány huszonnegyedik fejét levágta, felült a háromlábú lóra, s elment az öccséhez.
- Na, öcsém, most már megvan a nap, a hold meg a csillagok, mehetünk! - mondta.
Ahogy kifele értek az erdőből, leszólt egy kis ember egy fa tetejéről:
- Király kis Miklós, azt hiszed, a tied a nap és a hold meg a csillag?
- Hát kié?
- Az enyém!
Na, hát Király kis Miklós fogja magát, felmászik a fára, leveri a kis embert. Az meg, mire ő félig ért, ráugrott a háromlábú lóra, elment vele.
Király kis Miklós elküldte haza az öccsét, mondja meg a királynak, hogy s mint járt, ő meg folytatta egymaga az útját.
Megy, mendegél szegény fiú hetedhét országon keresztül. Egyszer talált egy embert. Sírt. Kérdi tőle:
- Hát te miért sírsz, te ember?
- Hogyne sírnék - mondja az ember -, ha kinyitom a szememet, keresztüllátom a világot, és nem látok tovább!
- Na, gyere velem, majd lesz módodban a nézés!
Mennek tovább ketten. Megint találnak egy másik embert, az is sír.
- Hát te miért sírsz, te ember?
- Hogyne sírnék - mondja az ember -, mikor egyet lépek, keresztüllépem a világot, és nincsen tovább hova menni!
- Na, gyere velem, majd lesz módodban a lépés!
Na, ahogy mennek, mendegélnek hárman, megint találnak egy embert, az is sír.
- Hát te miért sírsz?
- Hogyne sírnék - mondja az ember -, mikor hét öl fa ég mellettem, hét nagy ujjas van rajtam meg hét bunda, mégis majd meg fagyok!
- Na, gyere velünk, majd lesz módodban a melegedés!
Mennek, mendegélnek tovább. Egyszer csak elérték a házat, ahol a kis csepp ember lakott. Bementek. Az öregasszony, a felesége már tudta, hogy az ő urát keresik. Adott nekik szállást, de egy szobát befűtött, mint a katlant, hogy égjenek meg benne mindahányan. De hát a fagyos ember szerette, annak nem volt melege, hanem a többiek, azok meg akartak sülni. Azt mondja Király kis Miklós:
- Hallod, te fagyos ember, ne hagyj bennünket megégni, csinálj velünk valamit.
Hát az csak egyet sóhajtott, egyszeribe olyan langyosság lett a szobában, hogy nem sültek meg.
Reggel, mikor kiengedte őket a vénasszony, azt mondja Király kis Miklós Messzinézőnek:
- Nézzél csak széjjel, nem látod valamerre ezt a bakarasznyi csepp embert a méternyi szakállával?
- Dehogynem - mondja Messzinéző -, a tenger közepén ül egy fűzfának a tetején.
- Na, lépjél csak érte - mondja Messzilépőnek Király kis Miklós.
Messzilépő tüstént odalépett, a kezére tekerte a csepp ember szakállát, odavitte Király kis Miklós elé. Az elvette tőle a napot, holdat meg a csillagokat, s azonnal fel is engedte a csillagokat az égre, hadd ragyogjanak.
Megköszönte a három embernek a segítséget, s megindult hazafelé. Feleúton felengedte a holdat is, s mikor már gondolta, hogy nem olyan messzire van, felengedte a napot is, hogy napvilágon érjen haza.
Mikor hazaért, a király nekiadta fele királyságát, a lányát is nekiadta, csaptak egy nagy lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Icinke-picinke. Népmesék óvodásoknak. Válogatta és szerkesztette Kovács Ágnes. Bp.,1987, Móra.

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.