2017. sze 13.

Pályaelhagyó pedagógusok vagy igazi mesehősök?

írta: Kormos Rebeka
Pályaelhagyó pedagógusok vagy igazi mesehősök?

Hetek óta mást sem hallunk, mint hogy pedagógushiány van. Szülőként, kollégaként, intézményi dolgozóként millió kép villanhat fel bennünk, ezernyi érzelmi színezettel.
Mindezt, kedves Olvasó tedd most félre és add át magad néhány percig egy igaz történetnek, amelynek szereplői Kárpáti Szilvia és Mihály Viktória, akik hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak a közoktatásban óvodapedagógusként.

img_4062.JPGFotó: Peer Réka

Munkájukat áthatja a gyerekek szeretete. Ez az a tény, ami miatt a mindennapos óvónéni szerepet feladták a Meselátó, naponta cipekedő, szervező, fellépő, új bábokat, bábdarabokat kreáló munkára. 
"Nem könnyű megélni, amikor az ember minden nap szeretettel megy dolgozni, majd a szabályozók miatt lassan azon kapja magát, hogy már nem azzal tölti az idejét, amiért óvónőnek tanult" - meséli Szilvia első beszélgetésünk alkalmával.
Keserédes szavai után, felcsillan a szeme és máris elmeséli, hogy korábbi óvodásaiból micsoda meseszerető, bábozó lurkók nevelkedtek, akikkel ma is tartja a kapcsolatot. Viktória, is sorra hozza a példákat a közös óvodai csoportból, ahol a gyerekek spontán mesélései tarkították a számolatlan hétköznapokat. Lezárták ezt a szakaszát életüknek, mert úgy látták több örömet hoznak bábjaikkal, meséikkel a gyerekek életébe.

meselato_babokkal.jpgFotó:Peer Réka

Bevallom, meseszerető felnőttként minket is sokszor magával ragadott játékuk. Egyik első élményünk az volt, amikor a Három kiscica bábjátékot láttuk tőlük. Ez egy Szutyejev feldolgozás, amelyet tipegők számára állítottak össze. Bábos technikájukat dicsérte, hogy mi felnőttek is elhittük, hogy a kályhacsőből a 3 fehér cica helyett, 3 fekete macska bújik elő. 
Vegyes korosztály számára ajánlott darabjaikat átszövik a nyelvi poénok, amelyeken csak az anyukák, apukák kacagnak, miközben gyermekeik teljes beleéléssel a történetbe feledkeznek. Igazi családi élményt eredményez az alapos felkészülés, a bábok karaktereinek kidolgozása, a dramaturgia részletekbe menő pontosítása.

img_3864.JPGFotó: Peer Réka

Több mint egy éve kísérjük figyelemmel munkájukat és minden találkozáskor újabb darabok kerülnek elő, vidám anekdotákkal kísérve. Amellett, hogy széles korosztály számra tartanak bábelőadásokat, bábkészítő alkalmakat, táborokat, bábjaikat is maguk készítik el. Váltogatják a játék technikákat és bátran kalandoznak. Jól tudhatjuk a járatlan utak veszélyeket rejtenek, de ők vállalható kockázat mellett hisznek saját szerencséjükben s abban, hogy útközben találkoznak segítőkkel, akik mindig hozzájuk teszik azt a keveset, amire éppen szükségük van.
Hát nem ilyen egy mesehős?

img_3868.JPGFotó: Peer Réka

Az idén nagy eseményre készülnek. Saját településükön, a Magyar Népmese Napja alkalmából, a Bugyi Nagyközségi Tájházban az ő meséjükkel múlathatják az időt kicsik és nagyok, érdeklődő pedagógusok vagy kritikus mesemondók. Az előkészületeket látva biztosak vagyunk benne, hogy mindenki talál majd kedvére való bábdarabot a műsorban.
Aki szeretne ott lenni, klikk a Meselátó Bábtársulat Facebook oldalára. Hamarosan kedvcsináló beharangozók várhatóak. 

2017_09_30_3.jpg
Kárpáti Szilvia és Mihály Viktória elérhetőek a (70) 984 5705 számon vagy e-mailben a meselatoszem@gmail.com címen.
Ajánljuk mindenkinek szeretettel őket, intézményi, közösségi, akár családi alkalmakra is!

Jövő szerdán pedig ismét BLOGSZERDA! Várunk vissza!

 logo.jpg

www.pompasnapok.hu

Facebook.com/Pompasnapok

Szólj hozzá

családi program bábjáték rendelhető bábjáték bábjáték óvodába bábjáték kisiskolásoknak családi bábjáték