Asbjørnsen és Moe gyűjtése nyomán:

Forrás: www.hu.wikipedia.org

 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyné, aki egy téli napon távoli vidékre indult. Friss hó esett, így hát szánnal kelt útra, ám még nem jutott messzire, amikor meg kellett állnia, mert eleredt az orra vére. Ahogy a szán mellett álldogált, és a havon pirosló vérét nézte, arra gondolt, hogy van ugyan tizenkét fia, de leánya bizony nincs egy se.
- Bárcsak lenne egy leányom, olyan fehér, mint a hó és olyan vörös, mint a vér, akkor nem bánkódnék a fiaim miatt, bármi történjék is velük – mondta hangosan, csak úgy magának.
Erre hirtelenében előtte termett egy csúf vénasszony és így szólt:
- Leányod fog születni, fehér lesz, mint a hó és vörös, mint a vér, de a keresztelő után nekem kell adnod a fiaidat.
Amikor eljött az idő, a királynénak leánya született, a gyermek fehér, mint a hó és vörös, mint a vér, pont úgy, ahogy a vénasszony jövendölte, ezért Hófehér és Rózsavörös lett a neve. Nagy öröm köszöntött az királyi udvarra, a királyné olyan boldog volt, hogy elmondani sem lehet. De aztán amikor eszébe jutott, hogy mit ígért az asszonynak, ezüstművesért küldetett és csináltatott vele tizenkét ezüstkanalat, egyet-egyet minden hercegnek, és még egyet külön, Hófehér és Rózsavörösnek.
Amint a hercegkisasszonyt megkeresztelték, a hercegek vadkacsává változtak és elrepültek. A királyi udvar soha többé nem látta őket, eltűntek mindörökre. Telt s múlt az idő, a hercegkisasszony közben felcseperedett és csodaszép hajadonná érett, de volt úgy, hogy naphosszat csak búslakodott, és nemtudta senki, mi bántja őt ilyenkor.
Történt aztán, hogy egy este a királynén is nagy búskomorság vett erőt, mert hát mindig nagy szomorúság gyötörte, ha fiai jutottak eszébe, és így szólt leányához:
- Miért vagy ilyen bánatos gyermekem? Mondd el, mi bánt, ha bármire vágysz, megkapod, csak szólj!
- Olyan sivár az életem egyedül – felelte Hófehér és Rózsavörös-, mindenkinek van testvére, csak nekem nincs, ezért búsulok olyan nagyon.
- Neked is voltak testvéreid, drága leányom, egykor tizenkét fiam volt, ők voltak a te bátyáid, de odaígértem őket egy vénasszonynak, csak hogy a világra jöhess – mondta erre a királyné, és elmesélte, hogyan történt a dolog.
Miután a hercegkisasszony meghallotta, nem volt többé maradása, hiába sírt-rítt az édesanyja, menni akart, mert szentül hitte, mindenért ő a hibás, így végül világgá ment. Útnak indult, csak ment és ment széles e világon, annyit gyalogolt, hogy azt az ember nem is hinné egy finom leányról.
Egyszer aztán, amikor már jó ideje egy hatalmas erdőben bolyongott, fáradtan lerogyott egy fűcsomóra, és azon nyomban elaludt. Azt álmodta, hogy egyre az erdő mélye felé tart, és az út végén elérkezik egy erdei házikóhoz, ahol rátalál bátyjaira. Ekkor hirtelen felriadt, és alig egy karnyújtásnyira észrevett egy kitaposott ösvényt, amely az erdő mélyébe vezetett. Elindult az ösvényen, és hamarosan pont olyan kicsi faházhoz ért, mint amilyen álmában látott.
Amikor belépett, senkit nem talált otthon, de a szobában tizenkét ágy, tizenkét szék állt, az asztalon pedig tizenkét ezüstkanál sorakozott, mindenből éppen tizenkettő volt. A hercegkisasszony nagyon megörült, mikor ezt meglátta, hiszen rögtön tudta, hogy a bátyjai laknak itt, övék a tizenkét ágy, a tizenkét szék és a tizenkét kanál. Nekilátott hát tüzet gyújtani, felseperte a padlót, bevetette az ágyakat, vacsorát főzött, és olyan szépen kicsinosította a házikót, ahogyan csak tudta. Amikor aztán mindenkinek elkészítette az ennivalót, maga is megvacsorázott, utána pedig elbújt a legfiatalabb bátyja ágya alá, ám az ezüstkanalát az asztalon felejtette.
Alig rejtőzött el, máris szárnysuhogás hallatszott és megjelent mind a tizenkét vadkacsa, de amint berepültek az ajtón, mindnyájan visszaváltoztak herceggé.
- Milyen jó meleg van itthon, isten áldja, aki tüzet rakott és ilyen finom vacsorát főzött nekünk – mondták, majd fogták az ezüstkanalukat és nekiláttak az evésnek.
Ám hogy mindegyik herceg elvette a sajt kanalát, egy mégis az asztalon maradt, de az bizony szakasztott mása volt a többinek, megkülönböztetni sem lehetett tőlük. A hercegek csodálkozva néztek egymásra:
- Ez a testvéghúgunk kanala, és ha a kanál itt van, ő sem lehet messze – mondták.
- Ha övé a kanál, és ő itt van, akkor el kell veszejtenünk, mert minden bajunknak ő az okozója – szólt a legidősebb fivér, és az ágy alatt megbújó hercegkisasszony mindent hallott.
- Nem úgy van az – ellenkezett a legifjabb herceg – nem emészthetjük el emiatt, nem ő a hibás. A mi szenvedésünkről csakis anyánk tehet.
A hercegek erre keresni kezdték húgukat, szólongatták, mindenhogyan, benéztek az ágyak alá is, végül is, végül aztán előkerül a legfiatalabb herceg ágya alól.
- Drága testvéreim, kérlek, ne öljetek meg, hisz esztendő óta vándorlok és titeket kereslek, az életemet is odaadnám, ha valahogyan megszabadíthatnálak benneteket.
- Jól van hát, megkíméljük az életed – mondták a hercegek-, hisz ha tényleg meg akarsz szabadítani bennünket, azt bizony megteheted.
- Csak mondjátok meg, mit tegyek, és úgy lesz! – felelte a hercegkisasszony.
- Először gyapjúsást kell szedned a lápban – mondták a hercegek-, pihét kell kártolnod és fonalat kell fonnod belőle, a fonalból szövetet kell szőnöd, majd mikor ezzel késze vagy, a szövetből tizenkét sapkát, tizenkét inget és tizenkét kendőt kell varrnod, egyet-egyet mindnyájunknak, de míg minden meg nem lesz, nem szólalhatsz meg, nem sírhatsz, és nem is nevethetsz. Ha ezt meg tudod tenni, akkor megszabadítasz bennünket.
- De hát hol találok én elég gyapjúsást, ennyi sapkához, inghez és kendőhöz? – kérdezte Hófehér és Rózsavörös.
- mi sem egyszerűbb ennél- válaszolták a hercegek, és elvitték a leányt egy hatalmas lápvidékre, ahol gyapjúsás termett mindenütt, amerre csak a szem ellátott, mintha csak hómezőn csillant volna meg a téli napsugár.
A hercegkisasszony soha még ilyen sok gyapotot nem látott, de nyomban munkához látott, igyekezett, ahogy csak telt tőle, és amikor este hazaért, nekifogott kártolni és fonalat gombolyítani. Így telte-múltak a napok, a hercegkisasszony gyapjúsást szedett, pihét kártolt a szálakból fonalat készített, de közben gondoskodott a testvéreiről, vacsorát főzött nekik és bevetette az ágyukat.
Esténként szárnysuhogás jelezte, hogy hazajöttek a fivérek, éjszakéra visszaváltoztak herceggé, ám reggel tovarepültek és egész nap vadkacsaként éltek.
Történt egyszer, hogy amikor Hófehér és Rózsavörös utoljára ment gyapjúsásért a láphoz, az ország ifjú királya éppen arra vadászott és megpillantotta a leányt. Megállította a lovát és eltűnődött, vajon ki lehet ez a szépséges kisasszony, aki gyapjúsást szed ezen a vidéke, de őt magát hiába kérdezte, választ sehogy se kapott. A király erre még jobban csodálkozott, és mert nagyon megtetszett neki a leány, elhatározta, hogy magával viszi a palotába és feleségül vesz. Szólt hát a szolgáknak, hogy ültessék fel a lovára. Szegény Hófehér és Rózsavörös a kezét tördelte és a homlokát ráncolta, és a teli zsákokra mutogatott, míg végül a király megértette, hogy mit szeretne, és rögvest meghagyta a szolgáinak, hogy a zsákokat is málházzák fel. A hercegkisasszony erre megnyugodott, meg aztán a király jólelkű és délceg férfi volt, így nem volt ellenére, hogy vele tartson.
Meg is érkeztek a királyi udvarba, de amikor az öreg királyné a király mostohája, meglátta a szépséges hercegkisasszonyt, olya harag és irigység költözött a szívébe, hogy így szólt a királyhoz:
- Hát nem látod, hogy boszorkányt választottál feleségnek, hiszen ez a lány nem szól egy szót, se, nem nevet, de még csak nem is sír!
A király rá se hederített a mostoha anyjára, hanem feleségül vette a hercegkisasszonyt és hétországra szóló lakodalmat csaptak.
Ezután nagy boldogságban éltek, de az ifjú királyné nem felejtette el vadkacsává vált fivéreit, szorgosan varrata a sapkákat, az ingeket és a kendőket.
Alig egy esztendő múlt Hófehér és Rózsavörös fiút szült. A mostoha még nagyobb haragra gerjedt és még inkább irigykedett, ezért aztán egy éjjel, belopózott az alvó királyné szobájába, elvette tőle a kisdedet és a kígyóverembe hajította, a végé pedig megvágta Hófehér és Rózsavörös ujját és a kiserkenő vért a leány szája köré kente.
- Gyere és nézd meg, kit hoztál a házhoz – mondta a királynak-, épp most falta fel a saját gyermekét!
Erre a király bánatában majdnem sírva fakadt és azt mondta:
- Így történhetett, hiszen a saját szemmel is látom, de most még megkímélem az életét, többé biztos nem tesz ilyet.
Alig egy esztendő múlva Hófehér és Rózsavörös ismét fia született, és minden úgy történet, mint az előző alkalommal. A király gonosz és irigy mostohája, éjszaka belopakodott az ifjú királyné szobájába, elvette tőle az újszülöttet és a kígyóverembe dobta, aztán megvágta az alvó királyné ujját és a vért a szája köré kente. Ezután sietett a királyhoz, hogy elmondja neki miféle szörnyűség történt, lám, a királyné már a második gyermekét is felfalta. A királyon rettentő búskomorság lett úrrá és azt mondta:
- Így történhetett, hiszen a saját szemmel is látom, de most az egyszer még megkímélem az életét, többé biztos nem tesz ilyet.
Nem telt el esztendő sem, mire Hófehér és Rózsavörös kislányt szült, az öreg mostoha őt is ellopta és a kígyóverembe vetette. Míg az ifjú királyné az igazak álmát aludta, megvágta az ujját, a vért a szája köré kente és azon nyomban szaladt a királyhoz.
- Gyere és nézd csak meg, úgy van, ahogy mondom, boszorkány ez, hiszen már a harmadik gyermekét is felfalta.
A király vigasztalhatatlan volt, tudta jól, hogy többé nem kegyelmezhet meg, így hát parancsba adta, hogy a királynét elevenen vessék máglyára. Már készen állt a máglya és ropogott a tű, amikor Hófehér és Rózsavörös mutogatva azt kérte, hogy hozzanak tizenkét asztalkát a máglya köré, Ezekre aztán szépen ráterítette a testvéreinek varrt sapkákat, ingeket és kendőket, igaz, a legfiatalabb herceg ingének még hiányzott az ujja, azt már nem tudta befejezni. Alig, hogy az asztalkákra került minden, szárnysuhogás hallatszott a levegőből. Az erdő felett feltűnt tizenkét vadkacsa, mindegyik a csőrébe kapta a saját ruháját és tovaszállt vele.
- Most igazán láthattad, hogy boszorkányt hoztál a házhoz – mondta a gonosz mostoha -, siess, vesd tűzre, mielőtt elég a fa.
- Fa annyi van, amennyit csak akarunk, kivághatjuk akár az egész erdőt is- felelte erre a király-, hanem most már inkább várok egy kicsit, had lássam, mi kerekedik ebből.
Ahogy ezt kimondta az udvarba vágatott a tizenkét herceg. Csinosak és daliás termetűek volt, ám a legifjabbiknak vadkacsa szárny nőtt a bal karja helyén.
- Mire készülnek itt? – kérdezték a hercegek.
- A királynét vetik máglyára, mert boszorkány és felfalta gyermekeit. – válaszolta a király.
- Ő biz ilyet nem tett – mondták a hercegek-, szólj hát testvérhúgunk, megszabadítottál minket, most szabadítsad meg saját magad is!
Hófehér és Rózsavörös erre beszélni kezdett, elmesélte, hogyan settenkedett be hozzá éjszakánként a király gonosz mostohája, míg ő a gyermekágyban feküdt, hogyan vette el tőle a gyermekeket, hogyan vágta meg az ujját és kente a vért a szája köré. A hercegek ezután a kígyóveremhez vezették a király és lám, ott találták mind a három gyermeket, amint kígyókkal és varangyokkal játszottak, náluk szebb gyermekeket a világ még sosem látott.
A király ekkor magával vitte őket a mostohájához és megkérdezte tőle, szerinte milyen büntetést érdemel az, aki nem átall egy védtelen királyné és három ártatlan gyermek vesztére törni.
- Tizenkét szilaj mén közé feszíttessék és szétszaggattassék - válaszolt az öreg királyné.
- Magad hoztál ítéletet, a büntetést is magad fogod hát elszenvedni – mondta a király.
A gonosz mostohát tizenkét szilaj mén közé feszítettek, a mének pedig szétszaggatták. Majd Hófehér és Rózsavörös a királlyal, a gyermekeivel és a tizenkét herceggel felkerekedett, hogy meglátogassa szüleit és otthon elmesélje, mi minden történet velük.
Nagy öröm és boldogság köszöntött a királyságra, mert megkerült a királykisasszony és a megszabadította testvérbátyjait is. 

A mese forráskötete: Háncsvirág, norvég népmesék, Móra, Budapest, 2004.

További meséket is találtok Mesetárunkban.

Mesék és viseletek nyomában online és offline

A népmesék legfőbb ismerve, hogy egyszerre tartalmaznak reális és fiktív elemeket. Így van ez ebben a mesében is. A mély mondanivalót a hallgató belső képzelgései és meglévő tapasztalatai alapján járja be, a lélekben a mese lényegi mondanivalója, mint mag szunnyad, hacsak egyből szárba nem szökken. Ám a mesehallgatás állapotában agyunk olyan tudati állapotba kerülhet, amikor fogékony, így oktatási célokra is megannyi lehetőséget kínálnak a népmesék. Pont, mint ez a mese, amelyet feldolgozhatunk a gyerekekkel az öltözködés témája mentén is. Számunkra ez a téma minden évben kiemelten fontos, hisz a Pompás Napok csapatának tagja Hrágyel Dóra is, aki az "Egy nap népviseletben" kezdeményezés ötletgazdája és eltökélt híve annak, hogy elődeink viseletének darabjai akár a mai ruhatárunkhoz is illeszthetők, motívumaik újra gondolhatók. A mai ember számára is fontos és értékes üzeneteket hordoznak magunkban ezek a ruhadarabok. Kötődést jelentenek, vagy kíváncsiságot ébresztenek, büszkeséget a viselőjüknek. Mi a népmesékkel és a viseletek iránti szeretetünkkel kapcsolódunk.
Népmese-foglalkozás módszertana az öltözködés és viseletek témájában  - Klikk! ONLINE TANFOLYAM.

Népmese-foglalkozás Öltözékek, viseletek és hacukák a népmesékben  & Népmesegyűjtemény az öltözködés és viseletek témához - Klikk! LETÖLTHETŐ MESEGYŰJTEMÉNY.
Online anyagink segítik a távoktatásban az óvodapedagógusokat, tanítókat, könyvtárosokat és azokat a családokat, akik minőségi időtöltésre vágynak. 

Április 24. minden évben a viselet nap!

Ha érdekelnek a további részletek klikk  blogunk tematikus oldalára! Egy nap népviseletben!

Június 4. a nemzeti összetartozás napja

Erre a megemlékező napra az óvodás és kisiskolás korosztállyal készülhetünk a népmesék és a viseletek témájának ötvözésével. Kattints a cikkre:
Így készülhetsz ovisokkal és alsósokkal a Nemzeti Összetartozás Napjára
Nemzeti Összetartozás Napja alsósoknak a mese műfajában
Nemzeti Összetartozás Napja - online kvíz kisiskolásoknak

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki! Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.