2022. aug 17.

Részképességek fejlesztése a Pompás Napok módszerrel

írta: Zsótér Boglárka
Részképességek fejlesztése a Pompás Napok módszerrel

Péter Petra Veronika, Pompás Mesés Nagykövetünk nyár elején védte szakdolgozatát és lett óvodapedagógus. Természetesen a témaválasztásában a Pompás Napok módszertana is fontos szerepet kapott. Szeretettel osztjuk meg Veletek beszámolóját a szakdolgozatról, az írás folyamatáról és gyakorlati tapasztalatairól. Petrának sok sikert és megannyi mesés pillanatot kívánunk pedagógusi munkájában! 

 
img_8163.jpeg

A szakdolgozati témaválasztásom legfőbb szempontja volt a népmesék iránt érzett fokozott érdeklődésem és szeretetem. Már gyermekkorom óta igazán közel érzem magamhoz a népmeséket és ezt csak tovább erősítette az anyanyelvi nevelés részletes megismerése. A 2019/2020-as, első egyetemi tanévem második félévének az elején volt szerencsém megismerkedni a Pompás Napok két alapítójával és részt venni egy képzésen az egyetem által kiválasztott gyakorlati óvodában, az Újpesti Deák Óvodában, mely azóta már megkapta a Pompás Mesés Óvoda címet.

A képzésen különböző népmesék módszertani feldolgozásával ismerkedhettem meg, ez mozdított még jobban abba az irányba, hogy népmese témájú szakdolgozatom szülessen. A két alapító felkeltette az érdeklődésemet a módszertanuk iránt, így esett a választásom a Pompás Napok még mélyebb megismerésére és megismertetésére.

 img_1597.jpeg

A részképességek és azok fejlesztése igen fontos az óvodás korú gyermekeknél, hiszen ezek a képességek kerek egésszé válva biztosítják a gyermek megfelelő fejlődését és segítik az életben.

Éppen ezért szerettem volna valamilyen formában kötni a képességekhez a dolgozatomat, de szerencsére a Pompás Napoknak ez az egyik alapja, hiszen egy Pompás mesefoglalkozás akár az összes részképességet is megmozgathatja, fejlesztheti egy mese alatt, hiszen a komplexitás az egyik legfontosabb elem a módszertanban.

A dolgozatomba több mindent álmodtam meg: interjút az alapítókkal, Bogival és Rebekával; kérdőíves kikérdezést a Pompás Pedagógusok segítségével; és egy meseösszehasonlítást, melyben egy Pompás mesefoglalkozást állítok egy hagyományos mesélés mellé.

Mind a három eltervezett módszer megvalósult, hiszen a Pompás alapítók, a Pompás pedagógusok és a mesefoglalkozást megtartó pedagógusok egyaránt a segítségemre voltak rövid időn belül.

 img_1845.jpeg

Élmény volt hallgatni Bogit és Rebekát, ahogyan a mese iránti érzéseikről és a módszertanuk kialakulásáról hosszasan meséltek nekem. Megtudni azt, hogy milyen rögös és hosszú út vezet el egy kerek módszertan megszületéséhez, nagyon megtisztelő és megható volt. A néphagyományok összefüggésben állnak a népmesékkel, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire és ilyen módon össze lehet kapcsolni a népi meséinket a népi dalainkkal, játékainkkal, és közben a hagyományok átörökítése is 100%-osan megvalósítható.

A pedagógusok kérdőíve a módszer általi részképességek fejlesztésére irányult, kíváncsi voltam, hogy a pedagógusok mennyire látják a fejlesztő hatásokat a módszertan segítségével. A tapasztalataim alapján a módszertan nagyban fejleszti az óvodás korú gyermekek képességeit, melyek segítenek az iskolaérettséghez vezető úton. A pedagógusok is a számomra legkielégítőbb választ adták: Nagy mértékben fejleszti a gyermekek részképességeit a Pompás napok módszertannal történő mesélés.

 img_3225.jpeg

A népmesefoglalkozások megfigyelése és azok előre meghatározott szempontok alapján történő összehasonlítása egy külön élmény volt egyetemi tanulmányaim során. Sokszor bebizonyosodik a bizonyos mondat, miszerint ’a gyakorlat gyakran eltér az elmélettől’. itt sem volt ez másképp. Tényszerűen figyeltem, ahogyan a gyermekek jobban elfáradnak a Pompás mesélés és tevékenykedés során, azonban rengeteg részképesség megmozgatása és fejlesztése is megvalósult abba a közösen eltöltött 30 percben.  A gyermekek szívesen vettek részt a mese fonalának követésében, megtartásában, közben pedig mozgósítva minden energiájukat és fantáziájukat, közösen oldottak meg feladatokat, mozgásokat, és igazából minden apró szituációt, ami a mese következtében fellépett. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a módszertan alkalmazása mennyiben különbözik a hagyományos mesemondási szokásoktól. Egyértelmű, hogy rengeteg minden más, hiszen a Pompás mesélés következtében kivétel nélkül minden népmese valóságosan életre kel, ott szaladgál a gyermekek között az események sorozatával, megcsillogtatja a gyermekek szemét, eszét, lelkét, szívét egyaránt.

5c35db2a-4d97-4c38-bea1-fdf3c5afb821.jpeg 

A szakdolgozatom minden adatfeldolgozási pillanatát élveztem, közben pedig egyre jobban elmélyültem a módszertan varázslataiba.

A megfogalmazási rész nehezebb volt, hiszen féltem, hogy nem tudom tökéletesen átadni a módszertanban rejlő kincseket és csodákat, de az alapítók és a pedagógusok minden apró részletben segítségemre voltak, bíztattak és bátorítottak, hogy ha szívből írom a mondataimat, akkor minden a legjobb formában és a legjobb módon lesz megfogalmazva.

Így hát csak írtam és írtam, amit a szívem és a lelkem diktált... így született meg az én Pompás szakdolgozatom!

Egyetemi éveim során több Pompás Napok módszertani alappal történő foglalkozásnak is megfigyelője és részese is lehettem, akár társként, akár gyermekek segítőjeként, ezek a szakdolgozatom alaposabb kidolgozásában is segítségemre voltak, hála mentoromnak, Juhászné Rusai Évának, aki azóta már az óvodai csoportban áll mellettem, mint társam, párom, segítőm, és további mentorom.

Úgy gondolom, hogy egy eléggé aktuális és fontos témáról, módszerről fogalmaztam meg a gondolataimat, társítva a módszertani elemekkel, ezt megerősítette az egyetemi konzulensem és opponensem is egyaránt, pozitív visszajelzéseket kaptam és a végeredmény is a legpozitívabb lett: ötös szakdolgozat és védés!

Szeretnék még számtalan időt és energiát szentelni a módszertan megismerésére, hiszen megkezdtem igazi felnőtt életem, mint óvodapedagógus, és szeretnék számtalan ragyogó gyermek szempárt látni a saját Pompás foglalkozásaimon!

 

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

 

Szólj hozzá

szakdolgozat mesélés népmese mesemondás részképességek élménypedagógia óvódában népmese-foglalkozás Juhászné Rusai Éva péter petra veronika pompás szakdolgozat pompás napok módszertan részképességek fejlesztése részképességek fejlesztése mesével